BiblioTech - A technikát messzemenően kiaknázó digitális könyvtár Mac alapokon

A közkönyvtárak jövője elérkezett, és Mac alapú. A BiblioTech nevű szervezet hozta létre az első teljesen digitális közkönyvtárat az Amerikai Egyesült Államokban. Céljuk az volt, hogy letörjék a pénzügyi, földrajzi és fizikai akadályokat, és valóban azt a célt szolgálják, amit a közkönyvtárak hőskorában megálmodtak az efféle létesítményeknek: mindenki számára elérhetőek legyenek.

A BiblioTech a digitális technikát maximálisan kiaknázó, teljesen digitális kínálatú könyvtár, amely működése alatt nem csak tartalmat szolgáltat, hanem közösségi szerepet is betölt. A szervezet 20.000 darabról indult, folyamatosan bővülő címjegyzéke hozzáférhető a helyszínen lévő iMac és MacBook Pro számítógépeken, amelyek remek felületet kínálnak a kutatásnak és jegyzetelésnek, illetve a napi több mint 300 látogató mellett a könyvtár kínálata távolról is hozzáférhető, sőt, a tartalom akár a helyszínen letölthető, amely nyomán meghatározott időre hozzáférhetővé válik, csakúgy, mint egy klasszikus könyvtár esetén.

A texasi San Antonióban működő könyvtár az első évében 100 ezernél több látogatót és 19.000 regisztrált felhasználót tudott magáénak, és ez a futurisztikus könyvtár a modelljévé vált a közkönyvtáraknak. E siker kulcsa, hogy sikerült megteremteni az ideális átmenetet az irodalom és a technológia között úgy, hogy az árak sem rugaszkodtak el a klasszikus könyvtári díjszabástól.

A Mac több szempontból is alapvető választás volt: a Retina kijelző miatt az olvasás élmény kiváló, hiszen a betűk élesek, szépek, jól olvashatóak és kímélik a szemet. Az is fontos szempont volt, hogy a Mac platformfüggetlen, és igény esetén Windows alapú alkalmazások futtatására is lehetősége van a látogatóknak a kutatásaikhoz. „Napjainkban a technológia használatának megértése majdnem olyan fontos volt, mint korábban megtanulni olvasni” - mondja a Bexar megyei vezető tisztségviselő, Nelson Wolff bíró, aki a könyvtár ötletgazdája is. „A Mac révén a közösségünk számára a legjobb technológiai élményt tudjuk kínálni.

A drágának tűnő technikai beruházás ellenére a BiblioTech szervezésű könyvtár létesítési költsége körülbelül harmada a klasszikus közkönyvtárnak ekkora kínálattal. A könyvek magas ára és a létesítmény fizikai méret igényei, a tárolás hely igénye jelentős költség növelő tényezők. És ami szép a dologban, hogy a katalógus növekedésével az egy könyvre eső költségek folyamatosan csökkennek, hiszen nagyobb kínálatot több felhasználó vesz igénybe, miközben nincsen szükség nagyobb ingatlanra.

A világ rengeteget változott, de a közkönyvtárak egyáltalán nem alakultak át ennyire dinamikusan”, mondja Wolff bíró, aki a Demokrata Párt politikusaként is küldetésének érezte, hogy az országos szinten elhanyagolt körzetét kulturálisan felemelje. „Ahhoz, hogy a megközelítésen változtassunk, radikálisan új irányzatra volt szükségünk, és itt kapcsolódott be a Mac a képbe.

A cél az elejétől kezdve az volt, hogy a legjobb technológiát valósítsuk meg olyan gazdasági környezetben, amikor a források rendkívül szűkösek. Így amikor platformot kellett választanunk, a Mac egyértelműen nyert a funkcióival és tudásával a riválisaival szemben. Bármely Mac gépen lehetősége van a felhasználóknak, hogy a macOS rendszerről igény esetén Windows rendszerre váltsanak, vagyis olyasfajta platformfüggetlenség valósul meg, amely más könyvtárakban nem jellemző. A Mac nyújtotta esztétikai minőség is befolyásolta a döntést: az embereknek tetszik az élmény, amikor belépnek a BiblioTech könyvtárba. Az iMac jelentette kecsesség és a nagy kijelző hívogató látványa fontos részét képezi a könyvtár által sugallt élménynek.

A macOS beépített biztonsági funkciói, a web tartalmak szűrési lehetősége szintén nagyon fontos szempontot képeztek. A gépek teljesítménye segít a kutatómunkát végzők számára látványos tartalmakat létrehozni a könyvtári anyagok felhasználásával. Egy olyan intézménynek, amelyik több számítógépet üzemeltet, nagyon fontos paraméter az energiatakarékosság is. A macOS beépített funkciói révén igen jelentősen csökkenthető a fogyasztás, illetve a mobil számítógépek esetén növekszik az akkumulátor idő, ezáltal tovább használhatóak az eszközök.

Olyan területre léptünk be, amelynek kiszolgálása alacsony szintű volt. Ebből kifolyólag nem törekedtünk a minimumra” - mondja Laura Cole projekt koordinátor. „Célunk az optimális technológia elérése volt, és ezért esett a választásunk a Mac-re.

A Mac nem csak a felhasználók számára vonzó és optimális, hanem a könyvtár üzemeltetése szempontjából is. A BiblioTech szervezet ugyanis nem rendelkezik saját könyv vagyonnal, hanem ezek bérlésére szakosodott külső cégekre építenek, és azok rendszerére csatlakoznak a Polaris Integrated Library System jóvoltából. A tesztüzem alkalmával a könyvtár technológiai szakemberei szembesültek némi kihívással, mert a Polaris nem volt tökéletesen kompatibilis a Mac rendszerekkel, így részben a Parallels Desktop tudását kellett igénybe venni, amely a Mac alatt képes alternatív operációs rendszereket futtatni. Ha már Parallels licenceket vásárolt a szervezet, a felhasználók számára is elérhetővé tették, hogy újraindítás nélkül, a Mac alól futtassanak Windows rendszert, amennyiben arra szükségük van. „Vannak olyan felhasználók, akik nem ismerik a Mac rendszert, és ezért a Parallels segítségét veszik igénybe, de a többségüknél azt látjuk, hogy idővel otthonosan kezdenek mozogni a Mac rendszer alatt is.

A BiblioTech, mint közkönyvtár, fontos közösség építő feladatot is ellát, és igen változatos korcsoportokat szolgál ki. Vannak mesedélutánok a gyermekek számára, és irodalmi délutánok időseknek. Van olyan 92 éves látogató, aki azért kereste fel a könyvtárat, hogy megtanuljon blogot írni, és leírhassa élete változatos történetét. A szervezet éppen az efféle igényekre alapozva a kincsei között lévő tartalmakra alapozva órakat is szervez, ahol szakértők beszélnek olyan tudományokról, amelyek a könyvekből megismerhetőek. A könyvtár lehetőséget ad a környékbeli diákok számára arra is, hogy a házi feladatukhoz szükséges olvasómunkát elvégezzék, illetve távolról való hozzáférés lehetőségével a helyhez kötöttség nélkül is módot ad a tartalmak elérésben.

A szervezet a lehető legtöbb módot megragadja arra, hogy a birtokában lévő technikával és tartalommal a lehető legtöbbet hozza ki a közösség javára, a Mac pedig az eszköze annak, hogy a szolgáltatások növekedése mellett a jövő közkönyvtárának modelljét építsék.

Forrás: Apple.com

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: