Amikor a szolgáltatásod éppolyan múlandó, mint a kreativitás, olykor kifizetőtő szembeszállni a bevett szokásokkal. A legtöbb marketing cégnél a kreatívok többsége középvezető lesz. Ezáltal összekapcsolja az alkotást, de ő maga nem tesz semmit, csupán irányítja a szerkesztőket, fényképészeket, nyomdászokat stb. A kreatív impulzus pedig felhígul a cégen belüli hierarchia különböző rétegeiben, amit a munka minősége tükröz. Amikor a CORE megalakult, ez volt az elsődleges dolog, amit el akartunk kerülni" - magyarázza John Dames, a CORE nevű St. Louis-i marketingcég tervezője.

Ez a döntés megalapozta a reklámügynökség hírnevét a nemzetközi piacon, mint művészi színvonalat nyújtó stúdió.

Az évek alatt ízlések és stílusok változtak, egy valami állandó maradt: a Macintosh. "A legelső pillanatban, amikor az ötlet megszületett, az volt az elv, hogy 'Csináld magad, urald magad!', szóval egy olyan munkahelyet terveztünk kiépíteni, ahol jól megy a kommunikáció és állománymegosztás több gép között, és ahol a munka elkészülésének egyetlen feltétele a tehetség. Egyetlen út volt tehát: a Macintosh."

A társalapító Keith Tilford egyetért: „Egyértelmű, hogy a Mac nélkül ma nem tartanánk itt. A Mac révén egy masszívan hatékony eszközt kaptunk, és mivel számíthatunk rá, így továbbvihetjük a kreatív procedúrát. Nem csak megvalósíthatjuk, ami a fejünkben van, hanem fokozhatjuk." A Mac segíti a kreativitásnak a hierarchia fölé helyezését is éppen a remek fájlmegosztási lehetőségei révén, amelyek egyszerre teszik lehetővé a munkaállományok gyors elérését, és a privát adatok maximális védettségét.

A CORE számára fontos, hogy az alkalmazotti létszám csekély legyen, és egy kellemes közösségi hangulat legyen a cégen belül. Ezt tükrözi a munkafolyamat is. A munkafájlok archív példányai egy minden munkatárs számára elérhető Xserve RAID egységen találhatók, ahol mindenki szabadon tudja szerkeszteni a fájlokat, hozzátoldani a saját ötleteit, vagy épp visszatérni egy korábbi állapothoz.

"Tehát egyenlő szabadsággal dolgozhatunk ebben a virtuális térben, a Macintosh révén" - mondja Dames. És mivel a Mac megannyi médiaformátumban erős, így kitűnő talaj a nyomdai, mozgóképes, animációs és audió munkák számára egyaránt. A CORE Adobe szoftvereket használ a nyomdai munkafolyamatokhoz, Final Cut Pro-t a videóvágáshoz, Shake-et a mozgó effektusok készítéséhez, és Logic Pro-t a zeneszerzéshez.

Ebben a szakmában ritka, hogy a nyomdászokból videós szakember, a szerkesztőkből zeneszerző válik nagy hirtelen, de a CORE-nál ez megszokott dolog, és pozitív, ha egy-egy szakember más területen is megállja a helyét - ez alapvetően a Mac-nek köszönhető, ahol valóban egyszerűbb a dolgokat csinálni, mint beszélni róluk" - mondja Dames.

Nehéz pontosan leírni, de valahogy van egy fonal az Apple programokban, és ha az egyiket megismered és kitanulod, valahogy kedvet érzel egy másikra, ami ugyanarra a logikára épül, és így hamar abszolválható a megismerése. A Mac technológiának köszönhetően az emberek egyszerűen csak vannak annyira 'arcosak', hogy leülnek a gép elé, és úgy érzik, hogy tudják perc alatt bármire képesek lehetnek kevés alapismerettel is. És az esetek többségében ez így is van, mert az Apple kiválóan ismeri a felhasználóit. Lehet, hogy egy-egy eszköz nem tud mindenféle funkciót, de amire használni akarjuk, arra egyértelműen a legjobb, és az adott téma összes lehetőségét magában foglalja. És ez az, ami segíti a kreativitást" - mondja Tilford.



A CORE igen hamar áttért macOS-re, aminek több oka is volt. Egyrészt a UNIX alap nagy mértékben segítette a munkát, és az egyszerű fejlesztői megoldások, többek közt az Xcode révén „ha egy eszköz nem létezik, amire épp szükségünk van, akkor elkészíthetjük. Például egyik nap az jutott eszünkbe, hogy mennyire remek lenne egy olyan program, ami a hangból, a zenéből animációt, mozgóképet készít, vagy épp változást idéz elő egy állóképben. A programozó kolléga hamar készített egy áthidalást a Logic és a Cinema 4D között, amely révén máris lehetővé vált, hogy egy MIDI billentyűzetről képet szerkesszünk egy 3D programban."

Nem szeretek ömlengve lelkendezni egy dologért, de a tény, hogy egy kis vállalkozásként néhány dolgozóval ilyen választékos szolgáltatást tudunk kínálni egészen komoly ügyfeleknek, egyszerűen a Mac-nek köszönhető" - zárja a gondolatmenetet a társalapító kreatív szakember, Keith Tilford.

A CORE egyébként Power Mac és PowerBook modelleket használ a munkájához Xserve RAID háttértárral. A cég története során olyan jelentős ügyfeleknek készített már reklámokat akár nyomtatásban, akár tévéreklám formájában, mint a Virgin Mobile, Nike, DuPont Protein Technologies, Bungie Software… A cégnél mindössze tizennyolc ember dolgozik, és 1995 óta vannak a szakmában.

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: