Van a nagy méretű, és a nagyon-nagyon nagy méretű.

Amikor a korábbi nevén Euro RSCG, azóta Havas reklámügynökség kreatív igazgatója, Frédéric Bault felkérte Damien Villiére kreatív művészt az Airbus 380 bemutatójának megtervezésére, a megbízás nagyon egyszerű volt: Az A380 a világ legnagyobb kereskedelmi célú, utasokat szállító repülőgépe. És a bemutatása komoly eredmény a Boeinggel szemben kemény piaci harcot vívó Airbus cégnek. "Mint európaiak, eleve büszkék vagyunk az országon belüli fejlesztésű repülőgépre" - mondja Villiére, aki ezt nagyon nagyban szándékozta kifejezni.

Villiére jól ismert személyisége az európai reklámszakmának, ha valami óriási esemény van készülőben, akkor gyakori szakember a megvalósításhoz, és nem először dolgozott együtt Baulttal sem. Nem szerények a francia nemzeti szimbólumokat használni sem a reklám kampányaikhoz, így például az Eiffel torony volt a Franciaországban tartott rögbi világkupa hirdetési felülete, az Assemblée Nationale hirdette a D-Day évfordulója kapcsán tartott eseménysorozatot, és a Champs Elysées sűrűbben beépített része volt a Citroen új modelljeinek bemutató helye.

A Citroen eseményhez Villiére az Eiffel torony éjszakai forgó fényeit is bevonta a műsorba, és úgy tervezte meg a Champs Elysées berendezését, hogy a torony reflektorai is az esemény luxus hangulatát emeljék. A tervezéshez Villiére fotókat készített a toronyból, majd a SketchUp modellező programmal és a Photoshop segítségével tervezte meg a pontos elrendezést.

Villiére a multimédia szó multi részének jelentését maximálisan lefedi. A neves francia művésziskola, az École Nationale Supérieure des Beaux Arts diákjaiként diplomát szerzett szobrászatból, építészetből és grafikai tervezésből is. A tipikusnak mondható művei általában vegyítik az építészet, a fényképészet, az animáció és a 3D megjelenítés elemeit.

Az ötlettől a megvalósításig minden Villiére mű egy Mac-en fejlődik ki. "Bárkinek, aki a művészet több formáját érintve dolgozik és alkot, a Mac egy egyedülállóan jó választás. A Mac-en minden centralizált és jól átgondolt, és nem kell keretek közé szabnom, hogy mit akarok megvalósítani."

A kétszintes, akár 850 utast szállítani képes Airbus 380 bemutató ceremóniája viszonylag nagy mértékű érdeklődésre tartott számot. A hallgatóság között 5000 VIP, többszáz média tudósító és rengeteg érdeklődő volt. Az Airbus erre a célra egy külön hangárt volt kénytelen építeni, mivel a létező helyek túl kicsik voltak az Airbus 380 kényelmes befogadására.

A rendezvény megvalósításának koncepciója a méretekről szólt, így Villiére elgondolásának minden eleme óriási méretű dolgokból állt - a zene és táncműsor mellett, amely természetesen része egy ilyen eseménynek. A műsor csúcspontja egy repülő tárgy volt, amelyet maga Villiére tervezett.

Ez az eszköz megjelenésében egy eléggé elvont tervező álmára hasonlított, lehetett volna akár Jules Verne vagy Leonardo da Vinci munkája is. A repülő tárgy a régi idők repülőit idézte: propellerei voltak és egy madár szárnyára emlékeztető, félig átlátszó szárny rendszere, és 14 méter hosszával már-már óriásként lógott a magasból a közönség fölé egy mesekönyvbe illeszkedő bájjal.

A mű mögé HD minőségben vetítettek felhőket, így az egész tárgynak az volt a hatása, mintha repülne a fellegekben. A háttér videót Villiére Final Cut Pro-ban renderelte, és nagy felbontású filmre írva egy analóg kivetítő segítségével jelenítették meg a háttéren.

"A repülő szerkezet és a kivetítés célja az volt, hogy felkészítse hatásban az embereket a világ legnagyobb repülőjére, amely a nagy méretű előbemutató elemek után még mindig óriásinak hatott."

Ahogyan a repülője is egyesítette az antik és ultramodern elemeket, Villiére munkája is párhuzamokat mutat ezzel az iránnyal. "Az ötlet úgy született, hogy egy dróttal játszva kitaláltam egy formát. Az erről készített fotókat aztán a Mac-en továbbgondoltam, és elkészítettem a három dimenziós tervet. A Photoshop és az Illustrator segítségével terveztem meg a megjelenést és a részleteket. Az Illustrator adatai segítségével tudtunk készíteni egy előzetes modellt, mielőtt a teljes méretű tárgy elkészült volna."

"Ami nagyon tetszik a Mac-ben, az a programok általános átjárhatósága és a forrásanyagaim újrahasznosíthatósága. Készítek egy három dimenziós modellt, amiből aztán videót renderelhetek, HD felbontású képeket készíthetek belőle, animálhatom - mindezt ugyanabból az adatsorból. A Mac egy laboratóriumra emlékeztet, ahol kísérletezhetek, ellenőrizhetek és megvalósíthatom az elképzeléseimet."

Az Airbus produkció nem volt kihívások nélküli, és látszólagos egyszerűsége ellenére több mint két éves előkészítés után valósulhatott meg, amelyben több mint 800 személy és 25 alvállalkozó cég vett részt, a kivitelezés során pedig 88 tonna anyagot és 10 kilométer elektromos kábelt vettek igénybe.

A Mac kritikus jelentőségű volt Villiére munkájában. "Ezt használtuk az ötlet kidolgozásához, az animált prezentáció elkészítéséhez, amivel meggyőztük a reklámügynökséget, a koncepció elmagyarázásához az ügyfélnek, illetve minden olyan dokumentum elkészítéséhez, amelyre a munka során szükség volt."

"Minden Mac-en készült, és nagyban függtünk a macOS integrált megoldásaitól, mint a QuickTime, vagy éppen az iCal naptár és az AddressBook címtár. Az iChat segítségével kommunikáltunk egymással és az ügyfelekkel."

Villiére a SketchUp alkalmazást használta a három dimenziós szimulációhoz és az Artlantist a rendereléshez. A Final Cut Pro alapvető volt a videóanyagok vágásához, amelyek a bemutató során kivetítésre kerültek.

Bár Villiére óriási produkciókban vesz részt, mégis szabadúszóként, független vállalkozóként végzi a munkáját, így a Mac számára nem csak kreatív alkotó eszköz, de az ügyfelekkel való kommunikációhoz, és a céges ügyek, mint könyvelés és más kevésbé kellemes feladatok ellátására is az alapeszköz.

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: