A macOS 10.7 „Lion“ bemutatása kapcsán az Apple nagy mértékben hangsúlyozta az inspirációt a mobil eszközökön futó iOS rendszeréből, így például a programok gyors elérésére, áttekintésére, és a mapparendszertől teljesen független csoportosítására szolgáló Launchpad is bevallottan az iPadek program megjelenítését idézi. A Launchpad egy új elérési lehetőség a régi Mac felhasználók számára, és egy nagy segítség az új tulajdonosoknak, hiszen nem kell megérteniük az Applications / Alkalmazások mappa elérését, anélkül is könnyedén hozzáférhetnek a programjaikhoz. A szokásosnál nagyobb csoportosítási vággyal élő felhasználók számára pedig egyenesen megváltás, hiszen úgy van lehetőség gyűjteményekbe szervezni a programokat, hogy azokat nem mozdítjuk el tényleges helyükről, így nem zavarjuk meg például a szoftver frissítési mechanizmust, amely a gyári helyén keresi a programokat.

A Launchpad a többujjas ujjkövető eszközön - például Magic Trackpad, unibody mobil számítógépek ujjkövetője - egy négyujjas kézmozdulattal érthető el a legkönnyebben: a hüvelykujjal való csípés három másik ujjunk irányába. A Launchpad eltüntetése ennek fordítottja, vagy kattintás bárhová a Launchpad felületén, ahol nincsen ikon. A 2011. közepétől bemutatott számítógépeken immáron az F4 gomb alatt dedikált Launcphad gomb található, így tehát hardveres funkcióként épült be a szolgáltatás a rendszerekbe. Aki nem szereti a kézmozdulatokat az ujjkövetőn, annak kiváló lehetőség az F4 gomb a Launchpad elérésére és használatára.

Mi a Launchpad előnye az Applications / Alkalmazások mappa megnyitásával kapcsolatosan?

Könnyű megnyithatóság
A régi Mac felhasználók egy villanás alatt meg tudják nyitni az Applications / Alkalmazások mappájukat: a Finder kiválasztásával a Command + Shift + A billentyűparancs használata, a Spotlightba nyelvtől függetlenül az Applications vagy Alkalmazások begépelése, a mappa Dokkra való kihelyezése és onnan a programok gyors és hatékony elérése és megnyitása mind-mind olyan opciók, amelyek kiváltják a klasszikus Macintosh HD megnyitás és onnan Applications mappa megnyitás folyamatát. (Az Applicatios / Alkalmazások mappa egyébként a Finder ablakok bal oldali mappasorában is megjelenik, így onnan is egy kattintással elérhető, de a Finder Go menüben is megtaláljuk, így onnan is elérhetjük.) A megnyitás terén a Launchpad feltétlen előnye, hogy könnyű kézmozdulattal érhető el: a négy ujj egymás felé közelítése kiváltója az egymás mellett megjelenő ikontömegnek, illetőleg az újabb gépeken az F4 gomb egy darabra csökkenti a használni szükséges billentyűk számát a megnyitáshoz.



Szabad szervezhetőség
• Csoportok
A Mac OS Classic teljese szabad szervezést tett lehetővé a felhasználók számára: egy programot eltehettünk akárhová, a frissítések megtalálták, a hozzájuk rendelt fájlok elérték. Szabadon dobhattuk egy mappába az internethez használatos alkalmazásokat, és nem kellett szétszórnunk a gépen lévő böngészőket. A macOS megjelenésével ez megváltozott: az Apple saját Software Update / Szoftverfrissítés mechanizmusa létrehoz egy használhatatlan új Mail.app vagy Safari.app programot, ha ezen alkalmazások frissítésekor azok nem az Applications / Alkalmazások mappában közvetlenül érhetők el, hanem mondjuk egy Internet Apps mappán belül. Ez sokszor azt eredményezi, hogy az Applications / Alkalmazások mappánk egy áttekinthetetlen ikontömeg, ahol csak több másodperc után találunk meg egy-egy programot. A Launchpad változtat ezen, természetesen nem a Mac OS Classic módszerével, hanem az iOS módszerével: az iPaden szabadon egymásra húzhatunk két programot, azok egy csoportot hoznak létre, kvázi egy mappába kerülnek, amely csoportot aztán az iOS elnevez vagy elnevezhetünk szabadon, és amelyet aztán egy bökéssel megnyitva hozzáférhetünk a benne található programokhoz.



A képen például az látható, hogy az iWork programjai - amelyek a Launchpaden önállóan jelentkeznek - hozzák létre az iWork mappát. Itt bármilyen gyűjteményt szabadon létrehozhatunk: egy ikont egy másikra húzva létrejön a csoport, amelyhez aztán szabadon adhatunk további programokat. A dolog előnye, hogy ezzel nem rendezzük át magát az Applications / Alkalmazások mappát, és nem is befolyásoljuk a benne lévő programok működését, frissülését. Mi több, a régebbi programjaink, például az Adobe mappákban települő alkalmazásai - Adobe Fireworks CS3 - is programként jelennek meg, nem pedig egy mappa mélyén ül maga az alkalmazás, mint az Applications / Alkalmazások mappa esetén. Ezzel a program megnyitása is gyorsabbá válik.

• Sorrend
A szabad szervezhetőség egyik fontos eleme, hogy többé nem a Finderben meghatározott alapértelmezett sorrendiséget követi a programok megjelenése a Launchpaden. Alapból kétféle szervezési elv érvényesül: az első lapon az Apple által készített programok találhatók - a gyári és az utólag telepített Apple alkalmazások összessége -, míg a kétujjas oldalirányú kézmozdulattal elérhető második (esetleg további) oldalon az utólag telepített programok érhetők el, illetve a Utilities / Segédprogramok mappa, amely a Launchpad felületén csoportként jelenik meg, tehát a mappa felépítésének megfelelően szervezve van. Hogy pontosan hány oldalnyi programunk van, azt a Launchpad felület alján lévő pöttyök száma is jelöli: itt annyi pötty van, ahány oldalra a programjaink szerveződnek. Alapvetően két oldal mindenképpen lesz, hiszen az Apple alkalmazásokon túl tipikusan telepítünk a gépre más programokat is. A szabad sorrendiség jó példája, hogy igény szerint a második és további oldalakról akár az első, eredetileg csak Apple alkalmazásokat tartalmazó oldalra is tudunk programokat áthúzni. (Ezzel akár meg is tudjuk szüntetni a második oldalt, ha nagyon kevés program fut a gépen, vagy ha sok csoportot hozunk létre a kevésbé használt programjainkból, és a gyakran használtakat helyezzük előtérbe.)

A programok gyors elérését segíti a Launchpad felületén, hogy azon felhasználóknál, akik elrejtve használják a Dokkot, az szintén előjön a Launchpad aktiválására. Vagyis a Launchpad itt is teljesíti célját: a programok gyors elérését.

Remegő ikonok
Az iOS eszközök felhasználói számára ismerős a remegő ikonok esete: ha egy ikonon néhány pillanatig ott tartjuk az ujjunkat, az összes ikon remegni kezd, amely az iOS eszközök esetén az átrendezést és a törlést teszi lehetővé. A Launchpad esetén az átrendezéshez ez nem szükséges, hiszen az iOS-szel ellentétben itt van egérkurzor, ám az egérgombot nyomva tartva egy ikonon is itt remegni kezdenek az ikonok. A remegés itt érhető is, hiszen a Launchpadről való törlés lehetősége ez: ha néhány pillanatig egy ikonon nyomva tartjuk az egérkurzort, akkor az összes ikon remegése mellett a Mac App Store-ból telepített programok bal felső sarkában megjelenik egy X, amely segítségével törölni tudjuk az adott alkalmazást. A remegést egy kattintással vagy az Esc billentyű lenyomásával tudjuk megszakítani. (Az itt végrehajtott törlés valóban törli a programot, tehát az hatással van a Finder tartalmára is. Természetesen a Mac App Store-ból vásárolt programokat bármikor újra le tudjuk tölteni további anyagi igény nélkül.)



A Launchpad hosszú évek után valóban egy olyan fejlesztés az Apple-től az operációs rendszerben, amely egy új rétegre helyezi a programok elérését, és ezáltal jelentősen könnyíti azt. Az eddigi megoldások csak rövidítették a program elérés lépéseinek sorát, de a Launchpad révén nincsen többé sor, valóban csak egy gombnyomás.

© MacMag.hu | Cikk: Birincsik József 2011. 08. 22.
Frissítve: (macOS Yosemite, Retina) 2014. 09. 14.
2023. február 9., 22. (macOS Ventura)


 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: