iPhone XR: Varázslatos színek, kijózanító kompromisszumok

Az Apple-nél nem ritka az eset, amikor kívánatos terméket alkotnak, de kihagyják belőle a lelket, azokat a funkciókat, amelyeket szeretünk az Apple termékekben, amelyekért hajlandóak vagyunk többet fizetni, és fogat szívva ugyan, de elfogadjuk az árakat. Ilyen termék volt a régi, 2014-es Mac mini alapmodellje, ilyen megoldás a funkciógombos MacBook Pro 128 GB tárhellyel, vagy éppen az iPod touch. És hasonló prekoncepcióval tekintettem az iPhone XR modellre is - alapvetően azért, mert az Apple nem rakott bele duál kamerát. A terméktesztnek szánt cikkben természetesen ennél részletesebben is foglalkozunk a különbségekkel az iPhone XR termékvonal kapcsán, és nem árulok el nagy titkot, ha lezárásként némileg beigazoltnak mondhatjuk az előzetes vélekedést.

Mi az az R?
Nem születhetne meg cikk anélkül, hogy megpróbáljuk megfejteni és a tisztelt olvasó tudomására adni, hogy mi az az R az iPhone X után! Az Apple ezt sosem mondta el, picit bénán is hangzik a 2018-as felhozatal: XS, XS Max és XR, de már megszoktuk az eltelt hónapok során.

Az első gondolat az volt, hogy az 5c-hez hasonlóan az R a coloR szóra utal, csak éppen az Apple nem akart iPhone XC készüléket - már csak az 5c kalandos életútja okán sem. A szakma egyetértett abban, hogy az iPhone XR az iPhone X olyan változata, amely színes, tehát a coloR szó utolsó betűje szerepel benne.

Ezt az irányelvet vélhetőleg nem olvasta Philip Schiller Apple marketing alelnök, aki egy nyilatkozatával totálisan összezavarta az embereket, amikor azt mondta, hogy az Apple a prémium autómárkák stílusát vette át, ahol nem ritka az S és R megjelölés - az R általában a „rally” vagy „road and track” kategóriára utal. iPhone X rally? Really? A gondolatmenet eléggé erőltetett, de tény, hogy a Toyota Matrix XRS vagy éppen a Ford Focus RS tartalmazza mind az R, mind az S betűt. Schiller példaként olyan autó modelleket hozott fel, amelyekben egyébként nincsen sem S, sem R betű: McLaren F1, Aston DB4 GT, Porsche 550A, Ferrari P4, Ford GT/40, Jaguar D-type, Lambo Miura. Úgyhogy ezen példák alapján nem lehet tudni, hogy mire gondolt a szerző. Maradjunk hát abban, hogy az iPhone XR esetén az R a coloR utolsó betűje, és arra utal, hogy a készülék színes!

Méret - Átmenet az XS és az XS Max között
Az iPhone XR mérete érdekes döntés volt az Apple részéről - elvileg az iPhone 8 utódja, amolyan iPhone 9 akar lenni, de akkora kijelzővel, mint az iPhone 8 Plus, és nagyobb mérettel, mint az iPhone X. Ezt már-már tekinthetjük tökéletesnek is, hiszen az iPhone XS Max sokak számára túlzottan nagy, az iPhone XS-t viszont nem érzik kellően óriásnak bizonyos tartalmak fogyasztásához. Mondhatjuk hát, hogy az iPhone XR méret amolyan arany középút, hogy legalább egy halott római költő óriásnak a gondolatát tartalmazza a cikk.

Arany középút, azaz aurea mediocritas a néhai Quintus Horatius Flaccus egyik életviteli alapelve, a Horatiusi alapelvek egyike, miszerint nem szabad szélsőségek szerint élni, mindig meg kell találni a köztes utat, amolyan tökéletes átlagot. Például az 5,5 és 6,5 hüvelykes kijelző között lévő 6,1 hüvelykes kijelzőt.

Az iPhone XR nagyon jól kézre áll, hiszen nem látványosan nagyobb, mint az iPhone XS, és például olyan előnye is van az iPhone XS Max készülékkel szemben, hogy a nagyobb kezű felhasználók egy kézzel elérik az összes kedvenc és gyakran használt Emoji karaktert a Messages / Üzenetek alkalmazásban! Ez nyilvánvalóan nagyon fontos paraméter sokunk számára. :) Az iPhone XR még pont befér az átlagos nadrágzsebben, ahol az iPhone XS Max esetén már azt kérdezik a barátaink, hogy miért van laptop a zsebünkben, és a legtöbb univerzális autós tartó, amelynek a Max már túl nagy, az XR-t még éppen befogadja. Összességében tehát nem rossz a koncepció az 5,5, 6,1 és 6,5 hüvelykes átlók alkalmazásával.

Gyönyörű színek, szerelem lehetne első látásra
Gyengeség, de szeretem a színeket. Amikor az iPod touch készüléket nem éreztem zavarba ejtően elaggott dolognak az Apple termékpalettáján, csupán a kéksége miatt hajlandó voltam azzal fotózni. Aztán nyílt az olló, az iPod touch kamerája megmaradt a 2012-es szinten, az iPhone pedig dinamikusan fejlődött, és bár kicsit hiányzott a kékség élménye, de a fejlődés miatt elhagytam a zenelejátszót a telefonért. Örömmel láttam tehát, amikor az iPhone 5c drámai kudarca után az Apple még egy esélyt adott a színeknek, és a sárga és korall merészsége mellett bemutatott például kék színű készülékeket is az iPhone XR családban.

Az Apple hagyományosan zseniálisan választ és kever ki színeket, ügyelve arra, hogy az első és a százezredik darab is ugyanolyan árnyalatú legyen. Az iPhone XR termékvonalon a hófehér példány szép, a feketét nem igazán érteni, de nyilván kellett egy ilyen modell is, a többi azonban bámulatosan szép: a kék vonzó és nyugalmas - Jókai Mór szerint az állhatatosság színe, hiszen az ég színe is kék, és a kék iPhone XR is az égre emlékeztet -, a korall árnyalat narancssárgája és a sárga modell napraforgósárgája eléggé merész, de aki hosszabb távra vásárol telefont, annak mindenképpen kifejező. Most először a cég átlátszó tokot is kínál a színes készülékeihez, vagyis nem kell eltakarnunk Apple tokkal a szép készüléket.

A színek visszakerülése a termékpalettára tehát igazán vonzó dolog - talán egy szép zöld árnyalatot még el tudnánk képzelni, de ne legyünk telhetetlenek. Van helyette karitatív piros, ami sokak kedvence, a Vodafone és Ferrari rajongók számára pedig emblematikus.

Már-már meg is lenne a szerelem, ha nem tapasztaljuk a bejelentés estéjén, hogy az Apple takarékoskodott, és kihagyta a duál kamerát a készülékből. Ez eléggé törésnek számított a kékség ellenére, mert aktívan használom és megszoktam a duál kamera jelentette előnyöket, és bár az Apple megvalósította a portré módot az iPhone XR esetén is, az mégsem ugyanaz, mint a duál kamerás eszközök esetén.

Így hát a szerelem elmaradt, győzött a drágább duál kamerás eszköz, ahogyan azt az Apple amúgy szeretné. Fel is merült a kérdés, hogy akkor kinek is szánják a színes készülékeket 300.000 Ft-os induló áron, ha a kamerán, ami tömegigény spórolnak?

Portré mód - puhított verzió
Az interneten megjelent tudományos értekezések leírták, hogy a portré mód átverés, nem kell hozzá duál kamera, hiszen az iPhone XR is tudja egy kamerával. Való igaz, hogy tud valamit az iPhone XR, ami olyasmi, mint a portré mód, ám ez egy erősen butított portré mód, ami tényleg csak a portréra szorítkozik, és gépi tanulással, processzor terheléssel és akku merítéssel éri el azt, amit az iPhone XS a duál kamerával tud.

Az iPhone XR portré módja ugyanis messze nem azonos az iPhone 7 Plus, iPhone 8 Plus, iPhone X, iPhone XS és iPhone XS Max készülékek portré módjával. Míg utóbbiak ténylegesen a duál kamera együttműködésével vizsgálják a kép tartalmát, és bármilyen előtérben lévő objektumról tudnak „portré” képet lőni, azaz virágról, palackról, kőről, levélről, addig az iPhone XR elemzi a képet, és ha nem talál benne fejet és arcot, akkor nem tud mit kezdeni a helyzettel. Nem tudunk portré képet készíteni a kávés csészénkről, mert nincsen rajta személy, és a gépi tanulás nem találja a portré témáját. Az iPhone XR egy kamerával tehát csak szoftveres csodát próbál tenni, kiemelve az emberi arcot és fejet a háttérből, míg a modern készülékek duál kamerái ténylegesen fókuszálnak az előtérben lévő témára, és elmossák a háttérben lévő tartalmat, gyakorlatilag külön rétegként fotózva egy fájlba a kamerák által látottakat. Az iPhone XR annyira koncentrál a portré módnál az emberi szereplő azonosítására, hogy sokkal intenzívebben terheli az akkumulátort, és hiába van nagyobb telep benne, ha portréval játszunk, látványosan meríthetjük.

Ez a paraméter önmagában fájdalmas, főleg annak fényében, hogy az iPhone 8 Plus az iPhone XR alá lett árazva, vagyis ha az ember jobb kamerát akar, akkor tud venni egy modernebb kamerával rendelkező készüléket - igaz, szép színek és Face ID hitelesítés nélkül. Ellentmondásos picit ez a fajta piaci szemlélet az Apple-től, és hagyományosan érvényesül az a nézet, hogyha nem a csúcsmodellt vesszük meg, akkor azért picike töviseket is belénk döfnek a vásárláskor.

Aki sokat fényképez, és a legjobb iPhone modellt keresi, egyszerűen ne is gondolkodjon az iPhone XR készülékben, mert nem ugyanazt tudja a kamera, még ha az Apple azt sugallja is, hogy a portré mód azonos, valójában a hardveres portré mód teljesen más tudással bír, mint a szoftveresen kiszámolt műportrémód.



Liquid Retina Display - A legjobb LCD panel valaha…
Az internetes teszteket olvasva elgondolkodtam azon, hogy az én szemem lenne rossz, vagy a cikkírók erőltetik a vakságot magukra. „Nem vehető észre a különbség”, „minden pont ugyanolyan”, „az OLED csak arcoskodás” - efféle gondolatokat olvasva felmerül a kérdés, hogy vajon a raktáron álló sok iPhone XR készüléket birtokló kereskedők által kért PR-cikkről van szó, vagy szimplán csak nem fogott a kezébe iPhone XS modellt a szerző.

Az iPhone XR nem a valaha látott legjobb LCD panelt tartalmazza, vagy legalábbis van alapja a vitának. Az iPhone 8 Plus 1920 x 1080 képpontos, 401 ppi sűrűségű panellal rendelkezett 5,5”-es átlóval. Az iPhone XR felbontása Az 1792 x 828 képpont, 326 ppi, és mindezt 6,1”-es átlóval. Azaz kevesebbet látunk nagyobb kijelzőn. Ez a romló szemű felhasználók számára jó, hiszen valamivel nagyobb méretben látják a dolgokat, de messze nem a legszebb képet látjuk, amit Apple LCD kijelzőn eddig lehetett.

Ha azonban mégis elfogadjuk a marketing gépezet diktálta gondolat, hogy a valaha látott legjobb LCD van a készülékben, a legjobb LCD panel az OLED panelhez képest még mindig olyan, mint mondjuk egy merevlemezes iMac és SSD-s iMac modellhez képest - amíg nem használtunk SSD-t, elhisszük, hogy a leggyorsabb merevlemez fantasztikus, elégedettek vagyunk a sebességgel, aztán ha megtapasztaljuk a generációkkal jobbat, utána már nem vagyunk többé elégedettek a régivel.

Az iPhone XR Liquid Retina kijelzője remek felbontású, szépek a színei, és amíg nem látunk OLED kijelzőt, elfogadjuk a működésének karakterét. Szinte könny csordult a szememből, amikor az egyik oldalnyi ikonsorról a másik oldalra húztam át a kijelző tartalmat, és szaggató, szétesett látványban volt részem, nem pedig abban a sima és végig éles élményben, mint egy iPhone X, iPhone XS vagy iPhone XS Max esetén.

Az olvashatósággal nincsen gond, bár például a Messages / Üzenetek ablak halványszürke szövegei a fehér LCD panelen kevésbé olvashatóak jól, mint a kontrasztos OLED panelen. A filmekkel sincs igazán baj - furcsa persze, hogy világít a fekete rész, és nem korom fekete, mint az OLED panel esetén, de a megvilágítás terén az Apple-nek nagy tapasztalatai vannak. A hirtelen mozgások esetén viszont az LCD panel egyszerűen elvérzik az OLED-hez képest, és ha egy képernyőnyinél több alkalmazás ikonunk van, szükséges váltani a képernyők között, akkor pedig siralmas élmény a váltás a csúcskategóriás iPhone modellekhez képest.

Természetesen lehet vitatkozni, hogy ér-e ez 100.000 Ft pluszt. Aki egy iPhone 6-ról vagy iPhone 6s Plus-ról vált az iPhone XR modellre, észre sem fogja venni ezt a sajátosságot, mivel ugyanez a megjelenés volt a régi képernyőjén is, most pedig szebb színeket és nagyobb fényerőt kap. De ha valaki kipróbált egy iPhone X modellt, az visszalépésnek érzi az iPhone XR kijelzőjét.

Vajon nem jobb lett volna az Apple-nek több OLED panelt rendelni, és ezzel lentebb nyomni az árakat, mint kitartani az LCD technológia mellett, és 300.000 Ft-ért továbbra is a már meghaladott technikát eladni az ügyfelei számára? Szabad-e egy új készüléknél az elavultság élményét közvetíteni a felhasználó felé? Lehet nem foglalkozni ezzel a látványelemmel, de amikor egy új telefont vásárolunk immáron 2-3 vagy akár több évre, vajon nem az-e a fontos szempont, hogy minél korszerűbb legyen a termék, amibe pénzt fektetünk? Az iPhone XR kijelzője e téren csalódást okozott, és ez az egy mozzanat olyasmi, amivel szinte azonnal meg lehet mutatni a két kijelző technológia közötti különbséget.

Dühítő korlátozások, különösebb takarékossági ok nélkül
Van pár olyan dolog is az iPhone XR terén, amely csak az Apple szokásos kedvessége, amivel azokat bosszantják, aki nem a csúcsmodellt vásárolja meg.

Hogy az iPhone XR miért csak IP67 vízállóságú, és miért nem sikerült IP68-asra alkotni, mint az iPhone XS és iPhone XS Max készüléket, nehezen indokolható, és csak zavart okoz a készülékek specifikációja terén.

Az azonban érthetetlen, hogy például a Face ID hitelesítés az iPhone XR esetén miért csak egy arcot engedélyez? Az iPhone XS és az iPhone XS Max esetén több arcot is hozzá tudunk adni az eszközhöz, hogy például kedvesünk vagy gyermekünk is fel tudja oldani azt, ha szükséges. Az iPhone XR esetén nincsen mód úgynevezett „alternatív külalak” beállítására, amellyel például második arcot rendelhetünk a telefonhoz… Mi az oka ennek a korlátozásnak, amikor elvileg ugyanaz a Face ID technika van a készülék előlapi kamerájában, és ugyanaz a processzor, mint az iPhone XS sorozatban? Semmi érdemi magyarázat nincsen rá, ez a szokásos fricska, ha nem a csúcs készüléket vásároljuk meg - mint az egyetlen port a MacBook modellben, a 128 GB integrált tárhely az alap készülékekben, kevesebb memória a kisebb tárkapacitású iPad Pro készülékekben, stb.

Célközönség
Az iPhone XR kapcsán az Apple többféle célközönséget is megszólít - a fiatalokat, a régi iPhone modellekről frissítőket, az Androdról áttérőket. Ez több szempontból is ellentmondásos, hiszen a fiatalok általában nem engedhetik meg maguknak, hogy 300.000 Ft-ért vásároljanak telefont, az évekkel ezelőtt 239.990 Ft-ért iPhone 6 modellt vásárló felhasználók erősen elgondolkodnak azon, hogy beszámítás után esetleg ugyanennyit költsenek ismét egy telefonra. Az Androidról áttérők számára azért ellentmondásos az iPhone XR, mert ezért az árért már kapnak sok tekintetben jobb hardver elemeket tartalmazó rivális telefonokat, amelyeken persze nem iOS fut és nem ennyire szépek, de olcsóbban nyújtanak prémium szolgáltatásokat.

Összességében tehát az iPhone XR kicsit a félresiklottság érzetét fejezi ki, ha a klasszikus értékek szerint vizsgáljuk a telefonokat. Az OLED kijelző véleményem szerint alap lenne, a két arc hozzárendelése a Face ID-hoz nem gondolom, hogy a hardverben drámai fennakadáshoz vezetne, tehát efféle kicsinyességekkel kár elvenni a felhasználók kedvét a terméktől, a duál kamera elhagyásával pedig az Apple éppen egy olyan fantasztikus tudást mellőz, amely az utóbbi években a marketing gépezet alapja volt, és komoly hajtóerőt jelentett az átlagosnál nagyobb kreativitást érző felhasználók számára…

A gyönyörű színekbe az Apple nem csomagolja bele azt a tudást, amelyet a pénzünkért elvárnánk. Ha lesz a sorozatnak második része, és nem jut az iPhone 5c sorsára, minden bizonnyal éppen a megjelölt hiányosságokat fogja orvosolni az Apple. A készülék mérete sokak számára lenne kívánatos, jó az átmenet az iPhone XS és az iPhone XS Max között, és persze a színek választéka is sokak számára vonzó, ám pusztán a színek miatt nem feltétlenül szeretnénk durva kompromisszumokat kötni. A kamera nem feltétlenül izgatja a keveset fényképező felhasználókat, az OLED kijelző hiánya azonban fájdalmas akkor, ha láttunk OLED panelt használatban.



A vásárlási tanács tehát inkább a további gyűjtés egy iPhone XS vagy iPhone XS Max készülékre. Az iPhone XR a vonzó színei ellenére sem tekinthető kellően korszerű terméknek azért az árért, amit az Apple megkér érte. A fölötte elhelyezkedő termékek ára ugyan árnyalatnyival magasabb, ám bőven hozzák azt a prémiumot, amelyet az áruk tükröz.

A gyönyörű kék szín vonzereje tehát az egykori iPod touch készülékem sorsára jut, és az iPhone XR kapcsán a szerelem ezúttal elmarad. Ha iPhone XR modellt szeretne vásárolni a tisztelt olvasó, érdemes átgondolni a kamerák használatának módját, szükségünk van-e a tényleges 2x-es közelítésre, akarunk-e olyan „portrékat” készíteni, amelyeken nem emberek szerepelnek, és el tudjuk-e fogadni azt a tényt, hogy viszonylag magas áron nem az elérhető legjobb kijelző technológiát kapjuk, hanem az előző generáció majdnem legjobbját. A termék kézbe véve igazán remek élményt nyújt, a látványa és az érzete nagyszerű, ám korlátai okán elgondolkodtató, hogy célravezetőbb egyet lépni felfelé a termékpalettán, és az R helyett az S modellt választani.

©MacMag.hu | Cikk: Birincsik József 2019. március 12-17.

 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: