A Steve Jobs vezette Apple 2000-ben bemutatta az iPod nevű zenelejátszót, amely teljesen újszerű eleme volt a cég számítástechnikai kínálatának, és határozott nyitás volt a zenepiac felé. Az ezredforduló időszakát a mobil zenehallgatás forradalma jelentette: a nyolcvanas évek walkman élményét követően a CD-korszakban a méretük és kényességük okán kényelmetlenebb diskman nevű eszközök hattyúdala következett. Az iparág azonban elindult a számítástechnikai tárolókra alapuló lejátszók irányába: kis méretű memóriakártyás eszközök piacába robbant be az 5 GB kapacitású, Micro Drive-ra épülő iPod.

Az iPod termékvonalat az Apple úgy álmodta meg, hogy a meglévő zenei lemezeinket tudjuk rámásolni hallgatási céllal, de ebben az időszakban már nagyban elterjedtek az illegális megosztó szoftverek, amelyek révén ingyen volt mód zenéket letölteni. A zeneipar a kihívásra rendőrködéssel reagált, az Apple azonban megtalálta a legjobb megoldást: kiváló minőségű, könnyen használható, nagy kínálatot nyújtó zeneboltot indított, amely elég olcsó volt ahhoz, hogy vonzó legyen az illegális letöltésekkel szemben, ugyanakkor a zeneipar sem maradt bevétel nélkül.



2003. április 28-án indult útjára az iTunes Music Store, amely a mai Music / Zene alkalmazás elődje, az iTunes szoftver segítségével biztosított hozzáférést a világ legnagyobb zenei kínálatához, legális letöltési opciót kínálva a felhasználók számára. A felületen később klipek és más videók, illetve filmek is megjelentek, így iTunes Store lett a neve. Az iTunes Store forradalmasította a zeneforgalmazás világát, gyakorlatilag okafogyottá tette az illegális letöltéseket, és követendő példaként jelent meg számos rivális számára a piacon. A felületen kevesebb mint 10 év alatt több mint 25 milliárd számot vásároltak meg, jelenleg pedig 75 milliónál több zeneszám érhető el rajta. A felület népszerűségét csak az olyan internet alapú zenei sugárzó megoldások törték meg, mint az Apple Music.

Az iTunes Store elérését az iOS rendszeren egy külön iTunes Store applikáció teszi lehetővé, míg a Mac-en a Music / Zene alkalmazás biztosítja.

iTunes Store a Mac-en
A zenevásárlások köre az utóbbi években olyannyira háttérbe szorult a havidíjas előfizetésekkel szemben, hogy az Apple alapból már be sem kapcsolja az iTunes Store elérését a Music / Zene alkalmazásban. Az Apple pedig ezen a megcsappant forgalmú, ám máig több millió felhasználó által előnyben részesített felületen lassan piacvezetővé válik: nagy riválisai mind bezárták a zeneáruházaikat, így aki zenét szeretne vásárolni törvényes keretek között digitális, tehát nem bérelni szeretne havi díjért, annak mára szinte csak az iTunes Store maradt.

A Music / Zene alkalmazásban alapból rejtett felületet a Preferences / Beállítások ablak General / Általános felületén érhetjük el. Itt pipával tudjuk bekapcsolni az iTunes Store megjelenítését, amely egy kis lila csillaggal jelenik meg az oldalsávban a saját Library / Könyvtár felülete alatt.

Az alapértelmezett elrejtés azért is érthetetlen, mert a felhasználók jelentős része nem kezdi el keresgélni a funkciót, és elképzelhető, hogy nem is találkozik az áruház lehetőségével a használati élmény során.

Az iTunes Store számos előnyt rejt a havidíjas szolgáltatásokkal szemben: egyrészt azok számára, akik nem szeretik a havidíjas szolgáltatásokat, itt valóban örök életre szóló hallgatási jogot kapunk. Nem mondhatjuk azt, hogy megvásároljuk a zenét, mivel a zene hallgatásának jogát vásároljuk meg szabad letöltésekkel, de a zene nem lesz a miénk, nem ruházhatjuk át. Az adott Apple ID tulajdonosának halála esetén a hallgatási jog megszűnik - ez extrém példa, de például Bruce Willis évekkel ezelőtt nyíltan kritizálta az Apple-t.



Az iTunes Store felületére az Apple ID azonosítónkkal be kell jelentkezni, és ugyanúgy meglévő fizetési beállításainkkal tudunk vásárolni: így például megadott bankkártyával, mobiltelefon egyenleg alapú fizetéssel, vagy külföldi kontók esetén iTunes kártyák segítségével végrehajtott előre kifizetett feltöltés egyenlegével.

Az iTunes Store egy külön kis világ az Apple zenei ökoszisztémáján belül: böngésző program jelleggel tudunk a tartalmában vándorolni, újdonságok jelennek meg, albumokat jegyezhetünk elő, meglévő számokat egészíthetünk ki teljes albummá, válogatásokba pillanthatunk bele, amelyekből esetleg birtoklunk dalokat, illetve az iTunes géniusz funkciója révén ajánlásokat is kapunk zenékre.

Az iTunes Store elemre bökve az oldalsávon annak felülete jelenik meg: a felső részen ajánlók körhintája váltakozik, alatta az újdonságok és a közelmúlt izgalmas kiadványai láthatók, majd a nap legnépszerűbb vásárlásai, ezt követően az előrendelhető, még meg nem jelent albumok, amelyeket általában kedvezőbb áron érhetünk el az előrendelési időszakban. Ezeket követik az akciós albumok, majd egyéb gyűjtemények műfajok szerinti válogatásban (pop, rock, hip-hop, alternatív), végül pedig bizonyos árszinten lévő albumokat gyűjt az Apple.



Az iTunes Store ajánlásai mellett természetesen a kereső mező segítségével szemezgethetünk a tartalmak között: a bal felső sarokban lévő keresőbe begépelve a kívánt dalt, előadót vagy albumot lefuttathatjuk a keresést, majd a jobb felső részen választhatunk, hogy ez a keresés a saját zenetárunkban (Your Library), az Apple Music kínálatban vagy az iTunes Store kínálatában nézzen körül.

A keresést követően a dalokba bele tudunk hallgatni - az Apple a kezdeti 30 másodperc helyett immáron 90 másodperces belehallgatást tesz lehetővé. Ennek köszönhetően nagyjából megismerhetjük a dal jellegzetes motívumait, és eldönthetjük, hogy a keresett muzsikáról van szó, illetve az adott variáció tetszik-e a műből.

A dalokat a listán mellettük lévő árcímkére, az albumokat az alattuk lévő árcímkére kattintva tudjuk megvásárolni. Egyes albumok előrendelhetőek, ezeket eltérő szín jelöli, illetve az ár mellett szerepel a Pre-Order / Előrendelés felirat is. Ezeket nem tudjuk azonnal letölteni, csak ha ténylegesen megjelennek. Számos előre - a képen például P!NK - él azzal a lehetőséggel, hogy a megjelenés előtt valamivel kedvezőbb áron kínál egy albumot.



A zenéknél és albumoknál láthatjuk az Apple Digital Master feliratot, amely arra utal, hogy az Apple saját kódolási mechanizmusával készülnek, és ezáltal optimalizálva vannak az Apple eszközökön való visszajátszásra. Ezek ugyan 16-bites mélységű, 256 kb/s tömörítésű AAC fájlok (Advanced Audio Coding), ám az Apple ígérete szerint nem különböztethetőek meg a 24-bites nyersanyagtól, amelyet a stúdió előállít.

Tipp: Az Apple a zenét kiadó felhasználók számára a macOS operációs rendszerben alapból elérhetővé tette az AURoundTrip és az afclip bővítményeket, amelyek segítségével az Apple Digital Master formátumú tartalmak előállíthatóak.

Megjegyzés: Az Apple Digital Masters formátum korábban Mastered for iTunes nevet viselt.


Zenekiadók számára elérhető összefoglaló oldal…

Az iTunes Store felületének jobb oldalán hasznos felület található: egyrészt válthatunk a műfajok között, valamint itt található a kontó hozzáférést biztosító Account / Fiók gomb, amely segítségével számos beállításhoz hozzáférünk. Ezen a felületen tudjuk például a hitelkártya adatainkat megadni vagy módosítani, továbbá itt található a Deathorize All / Hitelesítés visszavonása gomb, amely révén törölhetjük azon gépeket a listáról, amelyeknek jogosultsága van a fizetős, jogvédett tartalmakat visszajátszani.

Az iTunes Store licence alapján egy felhasználó öt darab számítógépen és korlátlan számú mobil eszközön hallgathatja meg a digitálisan jogvédett zenéket. Az Apple-nek annak idején ezt a megállapodást sikerült keresztültolnia a zeneiparon. Ez a paraméter bizonyos nagyon régi, 2009. előtti zenevásárlásainkra vonatkozik, mert az Apple már bő egy évtizede áttért a digitális jogvédelem nélküli formátumra (DRM-free), az iTunes+ nevű szolgáltatás bejelentésével párhuzamban. Ezeket elméletleb akár meg is oszthatunk, ám ennek hátránya, hogy az Apple ID azonosítónk benne van a fájlban, illetve a licenc tiltja a megosztást.

Itt találjuk a Redeem / Beváltás gombot, amely segítségével külföldi Apple ID esetén iTunes kártyák kódját tudjuk bevinni. Ezek az előre megvásárolható kártyák egy szám- és betűsort tartalmaznak valamilyen névértéken, amelyet elkölthetünk az iTunes Store-ban. Amíg nem volt Magyarországon elérhető az iTunes Store, sokan ilyen módon vásároltak legálisan zenét külföldi áruházi felületről.

Ugyanitt találjuk a Purchased / Korábbi vásárlások gombot, amely révén letölthetjük azokat a zenéket, amelyeket már megvásároltunk, de nincsenek rajta a Mac-en. Amikor bejelentkezünk az adott Apple ID-vel, a Music / Zene alkalmazásban egyébként kis felhővel megjelenik minden korábbi zene, amit megvásároltunk, és a szokásos felhő ikonnal utal arra a program, hogy le tudjuk tölteni a Mac-re. Nem szükséges letölteni a meghallgatáshoz, mert internet kapcsolat mellett mód van, de természetesen praktikusabb letölteni, ha utazás közben is meghallgatnánk a zenét.

Itt érjük az Apple Music 1 rádió adást, amely országban az elérhető. Ez a korábbi Beats 1 Radio, amelyet az Apple átnevezett, és az Apple által kiemelt előnye, hogy nem gépi válogatással kerül szervezésre a zenei tartalom, hanem emberi felügyelettel. Ez alapvetően egy Apple Music szolgáltatás, de az iTunes Store is hivatkozik rá, és Apple Music előfizetés nélkül is hallgatható.

A Complete My Album nevű okos kereskedelmi módszer egy olyan lehetőség az Apple részéről, amellyel kedvező árat ajánlanak olyan albumok megvásárlására, amelyekből már birtoklunk legalább egy dalt. Ilyen esetben az Apple figyelembe veszi a korábbi költésünket, és ezt honorálva kedvezőbb áron teszi lehetővé, hogy teljessé tegyük az albumot. Az albumokban való gondolkodás alapvetően a zeneipar régi, ám máig élő értékesítési metódusa, amely nyilván az internet alapú zenesugárzás korszakában kisebb jelentőséggel bír, ám a zenészek többsége az aktuális zenei termését a mai napig albumok formájában prezentálja. Számos esetben úgy tudjuk átérezni a zenész által átadni kívánt hangulat teljességét, ha megvásároljuk a teljes albumot, és egymás után hallgatjuk meg a zenéket. Slágerekre kiéhezett zenefolyamok korszakában nem mindig van időnk arra, hogy felfedezzük a rádiók játéklistájára soha fel nem került hetedik és kilencedig számot az albumon, ám ha kedvelünk egy előadót, akkor kalandos felfedező út lehet megismerni a teljes albumot, és az album egésze által átadott hangulatot túl azon a három dalon, amely kislemez alapanyagául is szolgált, és amely ismertté tette az adott albumot.

Az Apple még 2009-ben mutatott be egy iTunes LP nevű lehetőséget, egy különleges album formátumot, amelynek célja éppen az volt, hogy egyben vásároljunk meg albumokat, és ne csak a slágereket. Az iTunes LP még ma is elérhető, és az elmúlt bő egy évtizedes pályafutása alatt igen gazdag kínálata gyűlt össze: a gyűjtemény tagjainak a digitális „album borítója” multimédiával kiegészülő gazdag tartalommal van felszerelve, így olyan anyagokhoz férünk hozzá, amelyhez másutt nem. A zenészek igyekeznek máshol meg nem jelent fotókat, a dalszövegek születésének kéziratát vagy egyéb különlegességeket megosztani a rajongóikkal az iTunes LP tartalmakhoz mellékelt fájlok formájában - de olyan is előfordul, hogy különleges koncert felvételt kapunk ajándékba.



A Compliations / Válogatások gyűjtemény a korábbi vásárlásainkból szemezgetve ajánl fel olyan válogatás albumokat, amelyekről legalább egy dalt vásároltunk - feltételezve, hogy lesz még ott kedvünkre való. Szintén ajánlási célt szolgál a Recommended for You / Önnek ajánljuk felület, amelyen a Music / Zene alkalmazásból már ismert géniusz funkció segítségével felfedezett, kedveltnek vélt zenékből válogat ajánlást az Apple.

Izgalmas szolgáltatás még az iTunes Match, amelynek lényege, hogy évi körülbelül 10.000 Ft-os díjért az Apple elemzi a zenetárunkat - a megvásárolt zenékkel kezdve a CD-ről bemásolt vagy akár internetről letöltött tartalmakig -, és ezen elemzés adatai nyomán minden olyan eszközön, amelyre be vagyunk jelentkezve az Apple ID-vel, lehetőségünk van hozzáférni az összes meglévő zenénkhez. Ehhez nem tölti fel az Apple a zenefájlokat, hanem az iTunes Store kínálatából teszi elérhetővé azokat a zenéket, amelyeket az áruház kínálatában megtalálunk. Azon zenéket pedig, amelyek nem szerepelnek az iTunes Store-ban, az Apple feltölti a saját szervereire, és onnan teszi elérhetővé a többi eszközünk számára. Ez egyrészt azért kényelmes, mert így a havidíjas előfizetést nem, hanem a zenék közvetlen letöltését kedvelők számára kényelmes módon szinkronizálódik a zene minden eszközre, másrészt pedig ha esetleg rosszabb minőségben van meg egy muzsika - például YouTube felvételt töltöttünk le -, így az Apple legalizált módon ad jobb minőségű, 256 kb/s tömörítésű tartalmat helyette.

Felmerülhet a kérdés, hogy miként tudunk országot váltani az iTunes Store-ban. Nos, ehhez a főoldal alján lévő zászló ikonra kell kattintani, és ott tudunk másik ország boltjába átmenni. Az Apple azonban ezen a területen ortodox, és csak azon boltból enged vásárolni, amely országban az Apple ID regisztrálásra került.

iTunes Store az iOS és iPadOS rendszereken
Az iOS és iPadOS rendszereken az Apple teljesen különálló alkalmazásban, az iTunes Store nevűben tette elérhetővé a zenevásárlási lehetőségeket. Itt szintén kényelmes kereső megoldás érhető el, és az adott eszközön belépett Apple ID-vel van lehetőségünk dalokat és albumokat vásárolni.

A vásárlások azonos Apple ID-vel természetesen minden eszközünkön megjelennek, tehát az iOS eszközön vásárolt dal letölthető a Mac-en is, illetve fordítva a mobil készülékeinken is megjelennek a Mac-es vásárlások.

© MacMag.hu | Cikk: Birincsik József, 2006. május 6.
Frissítve: 2010. május 5. (DRM-free); 2021. május 13. [Music, aktuális tartalmak]


 



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: