MacBook Pro 2016 - Merőben szubjektív termékteszt valós tapasztalatok alapján

Sokat váratott az Apple, sok ellentmondást kell feldolgoznia a cég rajongóinak, és egymásnak végletesen ellentmondanak azok a terméktesztek, amelyek az internetet bejárták az új MacBook Pro széria megjelenését követően. Érdekes felhasználói jelenség, hogy miközben nap mint nap élvezzük a termékek végtelen kényelmét és minőségét, divattá vált durván és sokszor igazságtalanul kritizálni az Apple-t és a termékeit. A MacBook Pro 2016-ban bemutatott új termékvonala sok tekintetben kimozdul az évek vagy akár évtizedek óta megszokott status quo állapotából, de talán nem erről szólt mindig is az Apple? Nem ezért választottuk a vaskos műanyag monstrumok helyett a kecses fémházas termékeket? Ez a cikk is szubjektív lesz, egy a sok ezer hasonló témájú közül, de az indulatok helyett sokkal inkább a valós felhasználói élményekre törekszik koncentrálni.

Design. Következetesség és következetlenség egyetlen termékben.
A Cult of Mac jelentetett meg egy jófajta vasárnap délelőtti cikket arra vonatkozóan, hogy tulajdonképpen a formaterv az, ami megszállottjává tett az Apple termékek iránt. A kecsesség, a vékonyság, az anyagok választása. A kiegészítők hófehérsége. Nem vitás, amikor egy PC laptop 20 éve azonos ormótlan tápegysége mellé tesszük a Mac finom kis töltőjét, látható, hogy az egyik cég foglalkozott a feladattal, a másik pedig szimplán csomagolt egy megfelelő áramerősségű és teljesítményű töltőt a dobozba.

Az új MacBook Pro hozza a szokásos Apple értékeket: vékonyabb, erősebb. Újdonság a színek választéka, amely időszerű volt a cégnél. Most, hogy az iPhone már nem kapható asztroszürke színben, az Apple megjelent az asztroszürke mobil gépekkel. Az ezüstszürke mellett, amely szintén gyönyörű.

Azon tisztelt olvasók, akik régebb óta követik a lapot, talán emlékezhetnek arra a régi írásra, amelyben kifogásolni mertem, hogy a szürke színű gépnek fekete billentyűi vannak. 2009-ben történt, amikor az új szériájú 17 hüvelykes MacBook Pro megjelent, és bizony a véleményem azóta sem változott: nem kimondottan tetszett, hogy a korábbi egységes színvilág változott.

Nem meglepő hát, hogy örömmel tapasztaltam azt az irányzatot, hogy az Apple asztroszürke Mac-et mutatott be 2015-ben a MacBook formájában. Az asztroszürke géphez remekül illik a fekete billentyűzet, tudatos, ízléses, harmonikus. Szebb lett az ezüst gép színe is, valamivel világosabb az árnyalata, de ott feketék a billentyűk, és fenntartva azt a tényt, hogy az ízlés szubjektív dolog, személy szerint az asztroszürke-fekete harmónia vonzóbb.



Érdekesség, hogy az Apple az évek alatt üveggé alakította az ujjkövetőt - ez az egység amúgy hatalmassá változott az új MacBook Pro modelleken -, de a billentyűzet továbbra is műanyag. Ez azért tekinthető bajnak, mert ha az ember sokat gépel, a billentyűzet felkopik. Már néhány hét után kopott a szóköz billentyűnek az a része, ahol hüvelykujjal érintem, és a gép idő előtt elhasználttá válik azáltal, hogy a billentyűzete felkopik. A használt gépek vásárlói a felfényesedő gombokat „zsírosodásnak” tekintik, és úgy gondolják, hogy takarítás hiányáról van szó, valójában azonban a műanyag gombok matt rétege kopik le, és ezért lesz fényes a billentyűzet.

Az új MacBook Pro modellek nagyobb billentyűi nagyon kellemesen feszes gépelés élményt biztosítanak, dinamikusan és fáradtság nélkül lehet írni rajtuk, mivel a gombok útja rövidebb, nem kell akkora nyomást kifejteni, de a felületük változatlanul műanyag, emiatt pedig a felfényesedés kellemetlen vonatkozása továbbra is fennmarad.



Elvesztettünk egy emblematikus elemet: a világító alma a múlté. Az indoklás az, hogy masszívabb legyen a gép. Az alma a kijelző hátoldalán lévő tejfehér műanyag darabka volt, amely nem védte kellően a kijelzőt. A világítást a kijelző fénye adta, amely értelemszerűen a fémen nem világít át. Sokaknak fog hiányozni ez a gyönyörű hangulatelem, amely jópár filmben is reklámozta a márkát, és sötétben különösen látványos volt. Cserébe az Apple olyan fényes fémelemmel tömte be a logó helyét, amely különösebb behatás nélkül is megkarcolódik. Néhány nap alatt sikerült pusztán a táskába helyezéssel mély karcot ejtenem az ezüst MacBook 12” modell Apple logóján, és az asztroszürke MacBook Pro 15” logó felületén is hamar megjelentek a kisebb karcok. Keményebb az anyag a műanyagnál, de mint fényes felület, sajnos fogékony a karcolásokra.

A formaterv kapcsán kell megemlíteni a töltő témakörét, ahol be kell vallanom, hogy most először nem értem igazán az Apple-t. Kidolgozták, levédették a MagSafe technológiát, sokféle pereskedés is zajlott az ügyben hamisítók ellen, láttunk USB-C szabadalmakat a témában, és az Apple az, aki aztán elfelejti a töltőnek ezt a zseniális vonását. (Hasonló helyzet az iOS esetén a Slide to unlock funkció, amely szintén pereskedés tárgya volt, majd az iOS 10-ből kimaradt, és helyette a kevésbé szerencsés címsorban lévő minifelirat mutatja, hogy feloldottuk a képernyőt.)

Szerencsére az első beleakadós-lerántós incidens esetén a töltő elengedte az USB-C kábelvéget, és nem a MacBook Pro szállt, csupán a töltőből jött ki a kábel. Ez azonban nem biztos, hogy mindig így lesz…

A MagSafe mellett a másik paraméter, ami hiányzik, hogy nem lehet feltekerni a kábelt. Amióta mobil Mac-et használok, az Apple töltők mindig feltekerhetőek voltak. Az iBook G3 jojó kialakítású töltője után a későbbi szériák téglái mind-mind rendelkeztek kinyitható fülekkel, amelyre a kábelt fel lehetett tekerni. Vajon a kihúzható USB-C kábel megtörésétől félt az Apple? Vagy úgy gondolják, hogy a külön kábel révén megszűnt az a probléma, hogy a töltő elromlik, és cserébe oldjuk meg a feltekerést és szállítást? Hiányolom a feltekerés képességét, mert jó dolog volt, és külön kábelkötegelő megoldás nélkül is meg tudtuk oldani a töltőkábel rögzítését.

A formatervezés kapcsán leginkább kiábrándító megoldás a minijack csatlakozó áthelyezése a jobb oldalra. Az amerikai cikkek ezt annyival letudják, hogy „örüljünk, hogy maradt minijack.” Phil Schiller ezzel kapcsolatosan egyértelműen elmondta, hogy a MacBook Pro nem az a kategória, mint az iPhone, amelyre nem szükségszerű a minijack csatlakozó. Szóval amellett, hogy örülünk, hogy van, kifogásolható, hogy az egeret használók számára útban van. A mobil gép használatának nagyobb része során egeret használók számára kimondottan kényelmetlen, ha a minijack csatlakozó be van dugva, akkor rendszeresen lökdössük a kábelét, ezzel feszültségnek téve ki a gépezetet. Annak idején a Steve Jobs vezette Apple tudatosan helyezte balra a csatlakozókat. Már akkor hígult ez az irányelv, hiszen már a 2006-os MacBook Pro modelleken kerültek jobbra csatlakozók, és később minden gépen. A MacBook Pro esetén azonban a gyakran használt minijack bal oldalon maradt - egészen mostanáig. Sajnos ez olyan paraméter, ami elég sok bosszúságot okoz, akár külső hangszórót, akár fejhallgatót használ az ember.

USB-C. Forradalmi csatlakozó. Adapterigény.
Az USB-C csatlakozó az iparág utóbbi éveinek legforradalmibb felülete. Az Apple által végrehajtott váltás bölcs, időszerű és kívánatos lépés. Az USB-C a következő évtized(ek) csatlakozó felülete lesz, egységes, szabványos, és ami fontos, tömeges elterjedésére lehet számítani, amely hosszabb távon szélesebb körű választékot nyújt a számunkra, és olcsóbbá teszi a termékek választásának lehetőségét, hiszen nem egy specifikus rétegcsatlakozó, hanem egy tömegszabvány.

Ennek fényében meglepő azt olvasni Apple fórumokon, hogy „azért rossz az új MacBook Pro, mert egy USB sincs rajta.” Valójában a MacBook Pro (Late-2016) modelleken van a legtöbb USB csatlakozó, amely valaha mobil Mac gépen volt: négy darab.

Olvasni még olyat is, hogy nem volt még időszerű a lépés. De mikor lehet időszerű egy ilyen lépés? Amíg nincsenek a szabványt támogató gépek, addig nem lesznek kiegészítők. Az Apple pedig hagyományosan nem az utolsók között kullog. Ráadásul a PC iparág is megérezte az USB-C üzenetét, így a magasabb kategóriában és az ultramobil kategóriában is megindult a váltás - sőt, már az asztali gépekhez is elérhető többféle USB-C kártya.

A legmeglepőbb fórumtéma az volt, hogy „adaptereket kell vásárolni.” Ez annak fényében érdekes felfedezés, hogy az Apple az utóbbi évtizedekben mindig alkalmazott valami technológiát, amely vagy nem volt szabványos, vagy nem volt elterjedt. Mini VGA, mini DVI, Mini DisplayPort… Adapter hegyeket kellett vásárolni, külön VGA és külön DVI vagy HDMI átalakításhoz. Nem tűnik tehát jogos érvnek az az indoklás, hogy az új MacBook Pro hátránya, hogy adaptereket kell vásárolni hozzá. Egy ilyen vékonyságú mobil számítógép mindenképpen szükségessé teszi a vastagabb csatlakozókhoz az adapter vásárlást.

Kérdés persze, hogy tényleg szükségünk van-e adapterekre?
Az USB-kulcsok terén több és több gyártó jelenik meg kombinált USB-A és USB-C végű megoldásokkal. Ez a meglévő pendrive számára persze nem megoldás, de ha választani kell a piac úttörő mobil számítógépe és egy régi pendrive használata között, nem biztos, hogy a kicsiny adathordozó a döntő.

Az USB-s külső meghajtóink szinte mindegyikéhez beszerezhető olyan adatkábel, amely révén közvetlen, adaptermentes használat kínálkozik. Az abszolút nem Mac-es Delock gyártó a piacon elsőként látta el a felhasználókat USB-C nyomtatókábellel, és a külső SSD-k és merevlemezek által használt kábel variációkkal.

Sok esetben tehát felesleges méregdrága adaptereket beszereznünk: egyszerűen csak le kell cserélni néhány ezer forintból a kábeleinket. Ez kiadás, nyilván, de egy olyan szabványra, amely várhatóan tíz és múlva is jelen lesz az eszközeinken.

Ha vannak olyan eszközeink, amelyekhez nem tudunk USB-C kábelt beszerezni, vagy régi USB kapcsolatot is szeretnénk fenntartani, az Apple 3500 Ft-os USB adaptere nem olyan veszélyes kiadás talán, amely miatt el kellene halasztanunk a gépvásárlást. De a Satechi kínál olyan USB-C adaptert, amely három darab USB 3.0 kaput kínál, amely vélhetőleg szinte mindenre elegendő - és több, mint amennyi USB az előző MacBook Pro gépünkön volt.

A videóadapterek témája persze más terület: az Apple arcátlan áron kezdte kínálni a videó adaptereit: a 27990 Ft-os árra sokan felhördültek. Valljuk be: jogosan. Az Apple-nél átbillent már az a reális és jóízlést eltűrő árazás, amellyel az egyes adaptereket kínálják. Tim Cook gyorsan reagált, és lecsökkentették 18.000 Ft-ra a videó adapterek árát - hivatalosan előbb 2016. december 31-ig, majd 2017. március 31-ig… De bízunk benne, hogy véglegesen.

Az Apple adapterek terén valóban értelmezhetetlen áremelkedésnek lehettünk tanúi. Míg tíz éve a videó adapterek 5400-6000 Ft környékén mozogtak, és a Mini DisplayPort adapterek is 8500 Ft-ba kerültek a megjelenésükkor, az újabb adapterek - akár az iOS eszközökhöz, akár a Mac-hez - egyre drágábban jelentek meg, azt sugallva, hogy valami roppant szofisztikált megoldásról van szó. Az emberekben jogos rosszérzést kelt az, hogy az 1.029.990 Ft-os számítógéphez 27.990 Ft-ért kell adaptert venni, hogy aztán egy 6500 Ft-os kábellel a tévéjükre rácsatlakoztassák a gépet egy film megtekintéséhez… (Amíg piacon volt a 25.000 Ft-os Apple TV, sok esetben azt ajánlottuk, mint olcsóbb és sokoldalúbb megoldás.)

Az adapterek árazása terén - látszólag átmenetileg - behódolt az Apple a vásárlói nyomásnak, de rossz az üzenete az egész jelenségnek, ha a cég azért kényszerül árat csökkenteni, mert a vásárlók már ízléstelennek tartják a kábeldarabkák árait. Itt felmerül Steve Jobs hiánya: ő volt annyira zseniális, hogy megálmodta azt a legmagasabb árat, amelyet a vásárlók még fájdalommentesen kifizetnek, és mosollyal távoznak az üzletből. A Tim Cook vezette Apple-nél nyilván van egy profitcél, amelyhez kellenek a 27.990 Ft-os adapterek, és hiányzik az a fajta ösztönös árképzés, amelynek eredményeképpen érezzük, hogy értékes, minőségi terméket vásároltunk, de nem az érzéstelenítés nélküli foghúzás arckifejezésével fizetjük ki a termék árát.

Ezen nyilván változtatni szükséges, és vissza kellene terelni az indokolható szintre az efféle kiegészítők árait, hogy mindenki boldogan fizesse ki a termékek árát. Ez a fajta ösztönösség nincsen most meg az Apple-ben. Profitcél van, táblázatok és termékek vannak, és a sorok alján olykor magas árat dob ki a képlet… 

A másik paraméter pedig a termékek minősége és tudása. A MacBook modellek esetén az Apple maga indított visszahívási programot az USB-C töltőkábelekre, mert azok meghibásodtak. Akkor még 10.290 Ft volt az áruk, az átmeneti árcsökkentés 6.890 Ft-ra mérsékelte ezt az összeget. A kábelről tudni kell, hogy azért is nevezi töltőkábelnek az Apple, mert bár mindkét vége USB-C, és drága is, de szimplán csak USB 2.0 sebességgel továbbít adatokat, azaz végtelenül lassú, adatátvitelre igazából életszerű körülmények között nem alkalmas, a Target Disk / Céllemez mód sem működik vele… A cikk szerzőjének még dús hajkorona borította a feje tetejét, amikor az Apple az iMac DV+ termék mellé olyan FireWire kábelt biztosított ingyen, amelyet a PC-s világ is szeretett volna megvásárolni külön, mert annyira magas minőségű, a boltokban kapható drága kábeleknél is jobb minőségű megoldás volt. Ehhez képest a MacBook Pro mellé biztosított töltőkábel csak egy szimpla töltőkábel, amely annyiban tér el az 1790 Ft-os fekete PC-s USB-C kábeltől, hogy fehér és az Apple árusítja. Érthető a lázongás a 10.290 Ft-os ár ellen, bár ennek fényében a 6.890 Ft-os ár is nehezen emészthető.

A legkiábrándítóbb adapter a Thunderbolt 3 (USB-C) to Thunderbolt adapter, amely a doboz illusztrációi és az Apple ígérete szerint tökéletesen kiváltja a korábbi megoldásainkat.

Adott a piacon egy fantasztikus képminőségű Dell UP2715K 5K kijelző, és van az Intel nevű gyártó, amely évek óta ígéri a DisplayPort 1.3 szabvány megjelenését, amelyre máig várnunk kell. A Dell megoldotta hát, hogy dupla kábellel rá tudjuk kapcsolni a Mac Pro, iMac és videókártyával rendelkező MacBook Pro 15” modellek Thunderbolt kapujára a Mini DisplayPort kábeleket, és meghajthatjuk natív 5K Retina felbontásban a Dell kijelzőt. A kép gyönyörű, a régebbi MacBook Pro modellekhez valóban nem volt a piacon ennél szebb 5K kijelző!

A gyanútlan felhasználó megvásárolja a 10.290 Ft-ra leárazott Apple adaptert, összekapcsolja a rendszert, és nincsen kép… Minden bizonnyal firmware problémáról van szó, hiszen a szabványok elvben átjárhatóak, az új MacBook Pro 15” videókártyája pedig alkalmas a külső 5K felbontásra - sőt, a MacBook Pro 13” két Thunderbolt 3 kapuval szerelt verzió is meg tudja hajtani a monitort. Igen ám, de az Apple adaptert elfelejtették tesztelni ilyen megoldás esetén, így nem folyik kép a kimeneteken, hiába alkalmas arra a MacBook Pro és az érintett összes hardver.



A MacBook Pro termékvonal a 2016. október 28-i frissítés előtt 2015-ben frissült. Volt tehát az Apple-nek ideje tesztelni. Kettő darab olyan 5K-s kijelző van, amely az Apple weblapján is szerepel, mint hivatalosan támogatott kétkábeles megoldás. Nem sikerült őket kipróbálnia az Apple-nek az új MacBook Pro modellek mellé kínált adapterrel, amely az ígéret szerint minden téren kiváltja a korábbi megoldásokat…

(Van megoldás a témára. Ismét a PC-s világból ismert Delock nevű gyártó USB-C DisplayPort adaptere jelent áthidalást, és használható a Dell 5K-s monitor az új gépekkel, de mégis kiábrándító, hogy az amúgy elképesztően drága Apple adapterek az ígéret ellenére nem nyújtanak tökéletes kompatibilitást.)

Minden más esetben egyébként működik az Apple Thunderbolt 3 (USB-C) Thunderbolt adaptere, tehát külső tárhely rendszerhez, PCI Express kártya foglalathoz, egykábeles monitorhoz bátran használhatjuk, de ez egy olyan termékteszt, ahol az extrém helyzeteket is kipróbáltuk, hogy aztán fanyar tekintettel leírhassuk, hogy nem működik tökéletesen a rendszer.


Arcpirító árazás. Versenytárs nélkül.
Az új MacBook Pro modellek talán legkevésbé befogadható paramétere az ár. Nyilván azt gondolja a tisztelt olvasó, hogy a kereskedők számára ez jó, hiszen a drágább gépen nagyobb a haszon. Voltaképp a drágább gépből sokkal nehezebb egy darabot eladni, mint az olcsóbb modellből 3-5 darabot, tehát a haszon az alacsonyabb eladott mennyiség miatt kisebb.

Azzal a ténnyel, hogy egy mobil számítógép 256 GB tárhellyel 880.000 Ft-ért, vagy 512 GB-os tárhellyel 1.029.990 Ft-ért drága, nehéz lenne vitatkozni. Az Apple árat emelt, és közel 200.000 Ft-tal fentebb csúsztak a MacBook Pro 15” árak. Ez egy kedvezőtlen piaci folyamat, amelyet nem érdemes vitatni.

Az indoklásnak jogos eleme lehet az, hogy az Apple kénytelen felkészülni arra a vásárlói jelenségre, hogy egy gépet nem 1-2 évente cserélnek, hanem jóval tovább használnak a vásárlók. A felhasználók többsége számára például az első szériás Retina MacBook Pro is fantasztikus élmény, és a folyamatok 98%-ában tökéletesen gyors gépet nem vonzó lecserélni évente. Elfogadható lenne tehát az az érvelés, hogy azért drágább a gép, mert tovább használjuk, és mert olyan értéket vásárolunk meg, amely 3 évig érték marad, és elég akkor elgondolkodni a cserén. Ezt azonban egy cégnek megfelelően kommunikálni kellene. Az Intel kommunikálta a dolgot: ők nem költenek el milliárdokat arra, hogy 5-10%-kal gyorsabb processzorokat adjanak ki 1-2 évente, hanem elnyújtják a fejlesztési időt. Ezt elmondták, a megrendelőik tudják, hogy mire számítsanak. Az Apple ezt nem mondta el, Tim Cook félévente elmondja, hogy nagyszerű fejlesztések vannak a cég tarsolyában, csak éppen nem kerülnek ki abból a bizonyos tarsolyból, és a vásárló csak azt veszi észre, hogy míg 10 éve 600.000 Ft-ba került egy erősebb MacBook Pro modell, most 1.030.000 Ft-ba kerül, csak éppen kevesebb az Apple biztosította pro alkalmazás hozzá.

Ami még fontos eleme a történetnek és az ár témakörének, az a garancia és a javítás körülményei. Az Apple úgy lépett be a csillagászati árak világába, hogy a garanciás feltételek nem javultak. Ha elromlik a MacBook Pro, az ügyfélnek be kell vinnie a szervizbe, és akár heteket várni rá, hogy megjavítsák. Ha az ügyfél Vásárosnaményban lakik, akkor onnan kell bejuttatnia saját költségen a terméket a budapesti szervizbe, majd újból elutazni érte, ha a gép elkészül. Egymillió forint fölötti kategóriánál az egy éves garancia is többek arcára fanyar mosolyt csal, amely megint csak arra utal, hogy az árképzés és a szolgáltatás javítása között legalább hangulatjavító átfedés sem bontakozott ki. Sajnos nem változik a helyzet akkor sem, ha az ügyfél a gép árának 10%-áért megvásárolja az AppleCare csomagot, és 3 évre bővíti a jótállást: ekkor is neki kell bejuttatnia a gépet a szervizbe.

Sajátos ellentmondás, hogy például a rivális Dell egy jóval olcsóbb árú monitor esetén futárt küld, amely felveszi a hibás terméket, és vagy cseréli, vagy elviszi javításra, ahonnan 3-5 nap alatt vissza is érkezik a termék. Nyilván a Dell termékeinek érzete, formaterve és használati értéke merőben más, mint az Apple termékeké, de pont emiatt illene az Apple-nek minden téren jobbnak lennie. Sajnos azonban a drágulás sem ért el változást ezen a téren: szimplán csak drágábbak lettek a gépek, a mögöttes szolgáltatás ugyanaz maradt. Beszállítós szerviz, egyéves garancia. Vagyis a jogszabályokban rögzített kötelező minimum.

Fontos még megjegyezni azt a paramétert, amely az iMac 27” Retina 5K esetén felmerült az Apple javára: nincsen igazi rivális a piacon. Nincsen még egy ilyen kijelző, nincsen még egy ilyen formaterv szerint készült gép. Ha valaki ezt a minőséget, megjelenést, használati élményt kívánja, az csak a MacBook Prót tudja választani, és innentől kezdve az ár csak egy a paraméterek közül, amelyet kénytelenek vagyunk elfogadni. Természetesen az érvelésnek ez a része már túlmutat a racionalitáson, de az Apple termékeknél mindig adott volt egy érzelmi oldal is.


MacBook Pro a mindennapokban. Használati élmény.
• Vékonyság
A MacBook Pro legfrissebb változata sok tekintetben jelentősen meghaladja elődeit. A gép vékonyabbá válása például olyan paraméter, amely révén a gépelés élménye könnyedebbé válik, hiszen a kezünk nincsen úgy elemelve az asztal lapjától, mint mondjuk egy régi unibody gép esetén.

A hatalmassá vált ujjkövető miatti angolszász aggodalmak nem bizonyulnak valósnak. A véletlenszerű érintéseket nem veszi figyelembe a rendszer, az ujjkövető nagyobb mérete pedig jól használható több grafikus alkalmazásban, és persze titokban álmodozunk majd arról, hogy egy frissítés alkalmassá teszi az Apple Pencilt, hogy a MacBook Pro ujjkövetőjén is rajzolhassunk vele… Ehhez persze fel kellene támasztani Steve Jobs-ot, mert nélküle vélhetőleg nem jutott ilyesmi senkinek az eszébe az Apple széttagolttá vált fejlesztői berkeiben. De azért jól esik eljátszani a gondolattal.

Aki hasonló élményre vágyik a Mac-en, annak egyébként a TenOne Design Pogo Inklet megoldása lehet a nyerő, amely segítségével nem annyira kiforrott, de azért így is remek rajzolási élményben van lehetőségünk a Mac ujjkövetőjén.

• Billentyűk
A formatervről szóló szekcióban már említettem a nagyobb méretű gombok előnyeit, a hatékonyabb, gyorsabb gépelést azok számára is, akik nem tanultak gépírni. Az Apple komoly fejlesztési erőforrásokat fektetett abba, hogy a billentyűk nagyon gyorsak és feszesek legyenek: a lenyomás élménye határozott, a gomb pedig azonnal felpattan a helyére. A MacBook modellek pillangó mechanikás billentyűzetének továbbfejlesztett változata fém dómot tartalmaz a belsejében, amely hozzájárul a filigrán érzethez.

A billentyűzet egyetlen negatív fejlődési iránya a kurzorgombokat érinti. A fordított T elhagyása egyértelműen design célú lépés volt az Apple részéről: a balra és a jobbra nyilak azért nagyobbak, hogy a sorban jól mutassanak. Ez azonban zavaró a mindennapi használat során: a fel és lefelé nyilak félbillentyű méretűek, és míg korábbi gépeket kitapogathattuk a gyűrűs ujjunkkal, hogy hol a kurzorgomb, most nem tudunk különbséget tenni az Alt és a balra nyíl között, ezáltal romlik a használat hatékonysága. Véleményem szerint ez olyan változás volt a billentyűzeten, amely sok esetben hátrányos és zavaró. Az Apple annak idején tudatosan alkotta meg és marketingelte a fordított T megoldást, amelyet most egyszerűen a design öncélúsága miatt áldoztak fel.

• Hangzás
A nagy méretű portok lehagyásával hely keletkezett a gépben, amelyet az Apple okosan használt fel. Most először jelenthetjük ki, hogy kisebb méretű asztali hangszórók hangminőségével vetekedni képes, dinamikus és gazdag hangzást nyújtó beépített hangszórók kerültek a MacBook Pro modellekbe. Régen sem szóltak rosszul a nagyobb gépek, de most beszélhetünk egyfajta pozitív élményről a hanghatás kapcsán.



Ez a terület olyasmi, amivel többségünk nap mint nap találkozik: a zenehallgatás vagy éppen egy film megtekintése általános használati élmény, és immáron nem érezzük gagyinak azt a hangot, amelyet a MacBook Pro biztosít.

A MacBook Pro 13” is nagyon jól szól, egy ágyban megnézett romantikus filmhez tökéletes hangzásvilágot nyújt. A MacBook Pro 15” viszont alkalmas arra is, hogy akár órákig zenét hallgassunk róla. Természetesen nem dübörög és nem bontja le a házat körülöttünk, de háttérzenének kiváló.

• Akkumulátor
A MacBook Pro megjelenését rémtörténetek övezték az akkumulátorról. Az a tény, hogy az akku ugyanolyan használat mellett eltérően merült, egyértelműen szoftveres hibára utalt, amelyet az Apple hosszas kutatás után meg is lelt - a Safari gyorsítótár kezelésének volt gondja. Ennek kiiktatása megoldotta a problémát.

Csak a véletlenen múlt, hogy a weblapok frissítése miatt évekkel ezelőtt bepipáltam a Safari fejlesztői menüjében a Disable Caches opciót, így a problémával való szembesüléstől elzártam magamat.

Azt magabiztosan kijelenthetjük, hogy az „akár 10 óra” akku idő erős túlzás, de 7-8 órát ki lehet hozni a gép akkumulátorából közepes fényerőn, normál használat mellett. Bizonyos, hogy az iTunes optimalizált filmes tartalmainak lejátszása kellően energiatakarékos ahhoz, hogy akár 10-12 órát is kihozzunk a gépből, de a valós felhasználói élmény nyilvánvalóan nem egy elméleti állapotra alapszik.

Mit értünk normál használat alatt? - merül fel sokakban a jogos kérdés. Sokan gondolják, hogy a normált meghaladó használat a videó renderelés vagy éppen 40-sávos zeneszerkesztés, míg a normál használat a levelezés, Facebook nézés, csevegés. Ez nem teljesen felel meg a valóságnak, és például egy olyan multimédiától túlterhelt lap, mint a Facebook, jobban meríti az akkumulátort, mintha mondjuk a hangszóró zenét játszik az iTunes-ból. Merész is az Apple részéről a 10 órás akku idő ígérete akkor, amikor a társadalom egy jelentős része a számítógép előtt töltött idejének nagyobb hányadát a Facebook portálon tölti. A Facebook nézés drámaian képes fogyasztani az akku időt, akár 50-60%-ára csökkentve azt az ígért adathoz képest.

Vannak olyan web alapú tartalmak, amelyek erősen merítik az akkumulátort, és ezeknél bizony az 5-6 óra tűnik reálisnak. Az Apple nagyon komoly fejlesztésre szorul a böngészőprogramja kapcsán: a WebGL tesztek során a Mac gépek aktuális és korábbi generációi merőben rosszabbul teljesítettek, mint a nem Safari böngészőt használó riválisok.

Hasonló a helyzet például a Parallels Desktop programmal - azt gondolnánk, hogy a Parallels alatt futó Windows alapú szövegszerkesztő semmit nem fogyaszt, ám az emulált környezet megeszi az akkumulátort, és akár 4-5 órára lecsökkenti az akku időt.

Nehéz tehát általános bölcsességet írni az akkumulátor élettel kapcsolatosan. A saját tapasztalatom az, hogy az új gép akkumulátora picit gyengébb, mint a régi akkumulátora, ha szigorúan ugyanazt a használati körülményt nézzük. A MacBook Pro 15” korábbi, Mid-2015 változata (de akár egy Late 2013 is) körülbelül 22%-ot merült az alatt az átlagos ténykedés alatt, amit egy reggeli Eger-Budapest vonatút magában foglal. 74-79% között volt az akku az út végén. Az új MacBook Pro esetén a legmagasabb érték 78% volt, de előfordult, hogy 49% volt az akku az utazás végén.

Hozzátartozik a termékkel kapcsolatos kritikákhoz, hogy az összes rivális termék - Zenbook, Acer Swift, HP Elite x2, HP Spectre, Huawei MateBook, Dell XPS 13 - látványosan gyengébb akku időt biztosít valós tesztek során, tehát az Apple még mindig kategóriája legjobbra, épp csak a saját korábbi termékeivel szemben marad alul kissé.

Szoftveres hiba ide vagy oda, nem az a célja a cikknek, hogy mentegesse a világ legmenőbb cégét, hanem hogy beszámoljon a géppel kapcsolatos használati tapasztalatokról.

Itt azonban megint csak meg kell említeni az USB-C jelentette előnyt. A szabványosítás mindig jó. Van már a piacon USB-C alapú autós töltő, amely ugyan a MacBook 12” és a MacBook Pro 13” modellekhez lett alkotva, de képes lecsukott állapotban tölteni, vagy használat közben valamelyest szinten tartani a MacBook Pro 15” gépet is, így annak akku ideje megnyújtható, ha éppen autóval ülünk, és módunk van töltést felvenni ilyen módon.

Hasonló megoldást nyújtanak a különféle asztali dokkok, amelyek révén több helyen nyílik lehetőségünk arra, hogy a számítógép akkumulátorát életmentő pár perces töltésekkel tuningoljuk.

Összességében a visszafogott használat mellett 8 óra akku időt magabiztosan kitermelhet az új MacBook Pro 15” modell, de előnyként említhetjük meg a szabványosság révén egyszerűbbé váló töltést.

• Kijelző
Akár külön alcímet is megérdemelne ez a fejlesztés, amely nem kap elég hangsúlyt a termékről szóló kritikák kapcsán. Az Apple mindig is élen járt a kijelző fejlesztés terén - az első megfizethető árú TFT kijelzős mobil gép, a CRT kijelzők száműzése a számítástechnikából, az első LED megvilgáítású kijelző, a Retina kijelző mind-mind a Mac termékvonalon jelent meg és terjedt el.

Nem meglepő hát, hogy az Apple tovább fejlesztette a kijelzőit, és az úgynevezett P3 színteret tette standarddá, amely sokkal szélesebb színskálát fed le, mint a klasszikus RGB színskála, amelyet a riválisok kijelzői alkalmaznak. Sőt, az Adobe RGB színtérhez képest is szélesebb választékot jelenít meg.

Azt gondolhatnánk, hogy ez nem látható, de valójában pont arról van szó, hogy ez a szélesebb színskála olyan színárnyalatokat érint, amelyek a szabad szemmel is jól látható tartományt érintik, és míg a klasszikus kijelzőkön mondjuk csak egy zöld dömpingben úszó természetfotó jelenik meg előttünk, addig a MacBook Pro kijelzőn sokféle árnyalata látható a zöldnek. Alattomos az a kép is, amely egy ragyogó narancssárga versenyautót ábrázol, amelyen a klasszikus kijelzők 2-3 árnyalatot jelenítenek meg, míg az Apple P3 színtér több tucatnyi árnyalattal teszi valósághűvé a képet.

Készült egy független demonstráló weboldal, amely a különbséget hivatott bemutatni. A ragyogó tó vizén tükröződő erdő összehasonlíthatatlanul már élményt nyújt az új kijelzőkön és a régebbieken.

The Wide Gamut World of Color — iMac Edition

Ennek fényében érthetetlen, hogy az Apple miért irányít az LG felé, ha valaki külső kijelzőt szeretne vásárolni. Reméljük, hogy ez a rossz döntés nem végleges, és lesz még módunk Thunderbolt 3 kapuval szerelt Apple kijelzőn élvezni a MacBook Pro képminőségét.

• Kamera
A Mac világ immáron egy évtizede alig fejlődő területe a beépített kamera. Míg az iPhone modellekben már 4K kamera található, addig a MacBook visszalépett a 2003-ban bemutatott iSight kamera szintjére, míg a MacBook Pro csúcsmodell továbbra is gyenge fényerejű 720p-s kamerával „kápráztatja el” a felhasználóit. Míg az iPhone már alkalmas arra, hogy korabeli könyveket szkenneljünk vele, addig a MacBook Pro egy normális fotó készítésénél eléggé gyér eredményt alkot, dokumentumot fotózni vele pedig reménytelen.

Nem tudni, hogy ez mire vezethető vissza. Nem használja az Apple az iPhone kivételével más eszközét fotó készítésre vagy videó csevegésre? 2003-ban nagy szám volt, hogy 640 x 480 képpontos felbontással videócseveghetünk. 2017-ben már nem annyira nagy mutatvány, hogy a gyönyörű Retina kijelzőn szemcsés kis képet látunk magunkról beszélgetés közben.

E területen tehát érthetetlenül elfeledte a fejlesztéseket az Apple, és míg a hangszóró látványosan javult, addig a kamera árnyékos foltja a fejlesztések területeinek.

< Balra egy kép a beépített FaceTime kamerával nappali fényben

• WiFi
Az Apple a MacBook Pro 2016-os modellekben a korábbi elméleti 1,3 Gb/s 802.11ac WiFi helyett a különféle szabályozásoknak megfelelő 867 Mb/s 802.11ac WiFi kapcsolatot alkalmazott. Az Európai Unióban eddig is korlátozott volt a 802.11ac WiFi, így ebből a változásból nem érzékelünk érdemi változást.

Touch Bar. Megszokni és megszeretni.
Vannak az Apple-nek olyan fejlesztései, amelyek megosztják a felhasználókat, de egy ponton lehet azonosulni a törekvéssel, és el lehet fogadni, hogy miért döntöttek tudatosan a változtatás mellett.

A Touch Bar ilyen fejlesztés. Nincsen olyan felhasználó, akinek elsőre ne lenne furcsa, ne okozna kihívást a használata. Aztán telnek a hetek, és rutinos kézmozdulatok kapnak helyet rajta. Megszokjuk a változásait, és beforgatjuk a munkafolyamatunkba a használatát.



Nem fájdalommentes a váltás: egészen az új MacBook Pro használatáig nem tudtam róla, hogy ha épp nem gépelek, a bal kezem a funkciógombok fölötti felületen pihen. Igen ám, de a Touch Bar érintésérzékeny, és a pihenő ujjak finom érintésére az Escape billentyű újra és újra lenyomásra került, nem várt visszalépéseket elérve, vagy éppen elküldve egy félig megírt, átolvasás alatt álló levelet…

Ezen az addig ismeretlen szokáson hát változtatni kellett, nem volt más opció. A kényszerű változás nem esik jól, de az ipari forradalom hajnalán tevékenykedő géprombolók is kénytelenek voltak meghajolni a fejlődés előtt, így kár lázadni. Ahogyan ráerőszakoltam magam a természetes görgetésre, másfél évtized beidegződés után, úgy a Touch Bar használati sajátosságaival is igyekeztem megbarátkozni. Az emberi agy tanulékony és alkalmazkodóképes, bosszankodás helyett tehát jobbnak láttam az alkalmazkodást, és az új felület előnyeit felismerni.

Az egyik első művelet volt a testre szabás. Ezt a System Preferences / Rendszerbeállítások program Keyboard / Billentyűzet felületén kezdtem el, és első dolgom az amúgy kikapcsolt Siri eltávolítása volt a Control Strip / Vezérlősor nevű felületről.



Megjegyzés: A Control Strip név alkalmazásával az Apple érzelmi húrokat penget meg. A Mac OS régi verzióiban így hívták a képernyő alján előhívható extrákat, amiket mindenki imádott, és törekedett arra, hogy teletegye dolgokkal.

A Touch Bar esetén a Control Strip / Vezérlősáv az a felület, amely az FN billentyű lenyomására előjön, vagyis kvázi a régi funkciógombok jelentette hardveres funkciók sora. Ez a jobb oldalon helyet kapott hangerő gombok melletti, balra mutató nyilacskával is előhívható.

Ezzel gyakorlatilag fájdalommentesen elérhetjük a régi funkcióinkat, így aki a régihez ragaszkodik, az FN billentyűvel mindenhez hozzáfér.



Kellenek azért ujjgyakorlatok… A Command + F3 billentyűparancs része a napi rutinomnak, hogy a kijelzőt láthatóvá tegyem fájlmásolás közben. Igen, az ujjkövetőn széthúzott ujjakkal ezt el lehet érni, de nálam ez a funkció valamilyen fájlmozgatás közben, tehát már lenyomott egérkurzorral kerül használatba, amikor értelemszerűen nincsen mód kézmozdulatokra az ujjkövetőn. Úgyhogy át kellett szokni a kissé nehezen abszolválható FN + Command + [Control Stripen lévő Exposé gomb] kombinációra. Ez a bal kisujjam sajátos közreműködését igényli, amely teljesen újszerű gépelési élményelem, de ezzel a mozzanattal fájdalommentesen tudtam pótolni ezt a hatékony megoldást, még ha eggyel több gombot kell is lenyomni hozzá.

A másik terület a Dashboard gomb. Itt az nehezíti a Touch Bar megszeretését, hogy az Apple elfelejtette megírni a gomb működésének felét. A testre szabással elhelyezzük a gombot, amely megjeleníti a Dashboard felületet, aztán az ott marad… A gombot hiába nyomjuk, nem tűnik el a Dashboard, amíg nem kattintunk vagy nyomunk Escape billentyűt.

A nehézségek túlsúlya azonban nem tükrözi a valóságot, inkább csak a kezdeti buktatókat írja le. Több olyan program van, amelyben teljesen haszontalanul aknázzák ki a Touch Bar lehetőségeit, míg mások jelentősen könnyítik meg a munkafolyamatokat.

Az első és legfontosabb a hitelesítés. Nem kell többé jelszókat beírnunk, csak újraindítást követően van szükség erre a hitelesítésre, minden egyéb esetben az ujjunkkal tudjuk azonosítani magunkat, amely jelentős idő megtakarítást eredményez - ez a Touch ID funkció a Mac-en. Legyen szó a Finder egy jogosultságot igénylő iratának módosításáról, a Safari felhatalmazásáról az eltárolt jelszó vagy bankkártya adat hozzáféréséhez, vagy éppen a System Preferences / Rendszerbeállítások lakatjának felnyitásáról, az ujjlenyomatunk egy pillanat alatt hitelesíti a műveletet (Touch ID), és nem kell a jelszóval bíbelődni.

Az alvásból ébredő gépnél forradalmi volt, hogy az Apple Watch képes volt felébreszteni, de ez a forradalmiság most már az asztali gépek sajátossága marad, mivel a MacBook Pro esetén az ujjlenyomatunk jobb megoldást jelent erre a témára.



Nagyban növeli a levelek kezelésének hatékonyságát a Mail programban a Touch Bar nyújtotta átmozgatási lehetőség. Ha egy levéllel kapcsolatban lezártuk a feladatokat, akkor egyszerűen rábökünk arra az iOS alól ismert gombra, amely berakja egy mappába az adott levelet, és az eltűnik az Inboxból, miután elintéztük a vele kapcsolatos teendőket. Nem kell egérrel megfogni és mozgatni, csak egy bökés, és a levél a helyén van. Könnyedén helyezhetünk el zászlókat a fontos levelek kiemelésére - aki eddig nem használta ezt a funkciót, most rá fog szokni, köszönhetően a Touch Bar könnyedségének.

A Logic Pro X 10.3 szintén tartalmaz okos képességeket, így például zongorázhatunk is a Touch Bar felületén.



A grafikusok imádni fogják a Pixelmator nyújtotta könnyed eszközkezelést, retusálást, méretezést. A program teljes mértékben épít a Touch Bar képességeire, és egy sor precíziós műveletet tudunk az ujjunkkal finoman elvégezni.

Hasonló újításokat tartalmaz az Adobe Photoshop, amelyet részletesen bemutattak az Apple eseményen, ahol a MacBook Pro bejelentésre került.



Az Apple alkalmazások közül a számológép is igen jól használhatóvá vált a Touch Bar segítségével. A műveleti jelek élénk színű, gyors elérése révén minden eddiginél gyorsabban tudunk a bruttó árból nettót számolni egy árajánlathoz.

Természetesen igényel néhány nap, vagy inkább hét megszokási időt, amíg tudomásul vesszük, hogy ott van ez az okos felület a gépen, és elkezdjük aktívan kiaknázni. Néhány hét tapasztalat után azonban kijelenthető, hogy beépül a felület a mindennapi használati élménybe, növelve a hatékonyságunkat.



Teljesítmény
A MacBook Pro modellekről megjelent természeteknek két fajtája van. Az egyik grafikonokkal teletűzdelve mutatja be, hogy mekkora ereje van a MacBook Pro modelleknek, vagy éppen mennyire nem gyorsabbak a közvetlen elődeiknél. A másik pedig szót sem ejt a teljesítményről, és más részletekre koncentrál.

Ez a cikk megpróbál a két irányzat között lavírozni, és a végén néhány szót ejteni arról, ami miatt általában új számítógépet vásárolunk: a fokozott teljesítményről.

Manapság annyira el vagyunk kényeztetve teljesítménnyel, hogy szinte nem is lényeges szót ejteni róla - természetes dolog, hogy a Mac gyors.

Nehéz tagadni: az utóbbi években már nem jellemző az, ami az elmúlt évtizedben standard volt, hogy szinte évente megduplázódott a számítógépek teljesítménye. Az az élmény, hogy a processzor számításaira várunk, szinte teljesen szertefoszlott, és csak olyan speciális területeken fordul elő, mint a videóvágás, az óriás hangfájlok konvertálása, vagy egyes animációs és tervezési műveletek. (Persze, megakadhat a gép egy 50 MB-macOSLSX fájl görgetésekor is, de az inkább a rosszul megírt szoftverre vezethető vissza, nem a gép gyengeségére.) A várakozás sem olyan fájdalmas, hiszen a Final Cut Pro X például már nem dob az arcunkba egy Rendering… feliratú ablakot, hanem szépen eldolgozik azokban a pillanatokban, amikor éppen nem csinálunk semmit a gépen, így munka közben arra leszünk figyelmesek, hogy a bonyolult számítási művelet elkészült.

Mégis érdemes azért tudnunk, hogy az Apple évről évre igyekszik növelni a rendszer teljesítményét, amelynek egyik fontos eleme, hogy immáron négy szálon cserél adatot az alaplappal a szilárdtest meghajtó, vagy flash tárhely, ahogyan az Apple szereti az SSD-ket becézni. Az elméleti olvasási sebesség így 3,1 GB/s, míg az írási sebesség 1,7-1,9 GB/s. A mérő szoftverek, amelyeket 2000 MB/s-ig írtak meg, már nem tudják mérni az SSD-nk gyorsaságát.

Ez azért remek, mert végre nem kell azt elszenvednünk, hogy a Final Cut Pro X vagy az iMovie bonyolult számítási művelete közben 40%-on dolgozik a processzor, mert a meghajtó nem tud elég adatot küldeni, így hiába a számítási teljesítmény, nem végzünk előbb a munkával. Most kap a processzor adatot, és valóban pöröghet, ha egy-egy számítási műveletre van szükség!

A processzor pedig nem akármilyen gyors: a 2,9 GHz-es négymagos Intel Core i7 ugyan még a Skylake sorozat tagja, mivel az Intel egyelőre nem szállít újabb processzorokat, többszöri késést szenvedve el miatta az egész iparág. Ám ez a hatodik generációs Intel processzor is van olyan gyors, sőt gyorsabb is, mint a Mac Pro asztali munkaállomás 2010-ben bemutatott dupla processzoros, kétszer négymagos rendszer. Illetve megveri számítási teljesítményben a Mac Pro 2013-as négymagos alapmodellt is.

Az első MacBook Pro 15” Retina modellhez képest körülbelül 20-25%-kal fejlődött a többmagos számítási teljesítmény, és négyszeresére gyorsult a már akkor is elképesztően gyors SSD.

Nyers CPU teljesítményben is elképesztő erő van tehát a birtokunkban.

A csúcsmodellek vásárlói számára némi meglepetés, hogy a 2,9 GHz-es csúcs processzor árnyalatnyival gyengébb, mint az elődje, a 2,8 GHz-es csúcsmodell. Ez ugyan csak számérték: 13306 pont a 13747 ponttal szemben, de mindenképpen szokatlan dolog az Apple-től, és az órajel adat sem indokolja a mérési eredményt.

Sok kritika érte az Apple-t, amiért legalább opcióként nem tette lehetővé a 32 GB memória alkalmazását. Nem vitás, hogy bár a macOS szenzációs memória tömörítési megoldásokat használ, egyes feladatoknál szükséges a nagyobb memória mennyiség. A cég arra hivatkozik, hogy egyelőre az akku időt jelentősen csökkentené, ha 32 GB RAM lenne egy mobil számítógépben, így ez a fejlődés várat még magára. Az objektív teszt érdekében az átlag felhasználói feladatok során egy 8 GB-os 13 hüvelykes gépet is használtam pár hétig, és ott is jellemző volt, hogy nagyjából 1 GB szabad memória volt, míg a 15 hüvelykes gép 16 GB memóriájából körülbelül 2,2 GB volt szabad átlagos munkafolyamat során - ez 14 alkalmazás futását jelenti, köztük a TextEdit, a Calander, a Numbers, a Fetch, a TextWrangler, a Pixelmator, a Preview, a Calculator.

A Final Cut Pro X vagy az Aperture futtatásához mindkét gépen ki kellett lépni az alkalmazások többségéből, hogy memória szabaduljon fel, de mindkét gépen nagyjából zavartalan volt a működés, vagyis valós az a megállapítás, hogy a macOS képes ügyesen kezelni a rendelkezésére álló, egyébként elképesztően gyors, 2133 MHz-es memóriát, és képes felszabadítani a maga számára, ha arra van szüksége.

Processzor jövőképek
Az Apple a Touch Bar vezérlésére saját processzort fejlesztett ki: a rendkívül energiatakarékos kis T1 chip kezeli a különálló kijelzőt és az érintési impulzusokat. Ugyan egy terméktesztben nincsen helye az álmodozásnak, de játsszunk el a gondolattal, hogy vajon milyen lenne egy nagy teljesítményű Apple A10X processzorral szerelt MacBook Pro modell? Vajon készen áll már az Apple arra, hogy a lelassult Intel fejlesztési ütemen túllépve új erőt adjon a Mac-nek? Az ultra alacsony fogyasztású, ám kimagasló számítási teljesítményű ARM processzorok évről évre forradalmasítják az iOS eszközöket, és bár a számítási teljesítményük még nem éri el a négymagos Intel processzorokét, de videó teljesítményben már az Intel Iris vezérlőket kóstolgatják, a kétmagos Mac gépeknek pedig bármelyikét legyűrik. Van tehát ráció abban, hogy az Apple saját fejlesztésű, energiatakarékos chipjei egyszer átvehetik az uralmat az Intel chipek helyén, de ez a gondolatsor inkább csak amolyan útravaló azoknak a tisztelt olvasóknak, akik eljutottak a hosszú írásnak a legvégéig.

Összegezve
Összességében tehát olyan frissítést mutatott be az Apple 2016. október 28-án, amely mindenképp inspiráló az újdonságokra fogékony felhasználók számára. Akinek a Mac elsősorban munkaeszköz, és jól felépített munkaállomása van korszerű, 1-2 évnél nem régibb MacBook Pro modellel, annak nem fog áttörést hozni az új gép, és nem kell kapkodnia a váltással. Aki 2014. előtti géppel rendelkezik, és régóta várja már az új MacBook Pro modellt, annak viszont fantasztikus újdonságot rakott össze az Apple. Vannak ellentmondások az új termékben, amelyeket nem tudunk hová tenni, de úgy tűnik, hogy a Steve Jobs utáni Apple-nél ezekkel együtt kell élnünk. A MacBook Pro új modellje azonban minden tekintetben méltó folytatása a 2006-ban bemutatott termékvonalnak, amelyre az Apple egykori eszmei vezetője is büszke lenne.



© MacMag.hu | Cikk: Birincsik József, 2017. 01. 17-02. 02.



 


     Keresés a lap tartalmában a Google motorja segítségével: